Röviden – Opel Corsa 1,2 100 LE
Mi ez?Az 1982-óta létező Opel kisautó 2019-ben bemutatott hatodik generációja, közepes teljesítményű motorral, kézi váltóval
Mit tud?Komfortos, csinos és ezzel a motor-váltó párossal nagyon harmonikus, jól vezethető autó
Mibe kerül?4 330 000 forinttól indul a benzines Corsa árlistája, a dízelé pedig 5 460 000 tól. Az itt látható tesztautó 7 millió bá kerül
Kinek jó?Aki élvezetesen vezethető, könnyű kisautóra vágyik, ugorjon be egy Opel kereskedésbe

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 1

Szinte már kész volt a németek saját Corsája, amikor 2017-ben a francia PSA csoport szőröstül-bőröstül felvásárolta az Opelt. Az addig elkészült terveket a tervezők megsüthették, és elkezdték újból megrajzolni az Opel húzómodelljét, de már francia alapokra, egészen pontosan a Peugeot 208-cal közösen használt CMP padlólemezre, ami egyaránt képes dízel, benzines vagy éppen elektromos hajtásnak is megfelelő alapot biztosítani. 

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 2

Három élet vasaltak a motorháztetőbe, egy hangsúlyosabbat középre és szolidabbat szélekre

Külső

Muszáj nekem is azzal kezdenem, amivel Szörényi András kollégám is tette a 208-as kapcsán: ennek az autónak van színe. Hivatalosan az idétlen “Power Narancs” névre hallgat ez a szín, de nem is ez a lényeg, hanem hogy mennyivel izgalmasabban néz ki így, mint mondjuk ezüstben vagy feketében, ami még egy mókás kisautót is képes teljesen láthatatlanná tenni. A karosszéria amúgy 4060 milliméter hosszú, 1765 mm széles és 1433 magas, a két tengely között 2538 mm távolság van.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 3

Domborulatok és vasalt élek az ajtón

Szemből a motorháztető közepén, illetve a szélein végigfutó három él egyedi az autón, a 208-asnak négy jutott hasonló vasalt élből – de a fényszóró formájával, illetve a LED-es nappalifény csíkjával – ami ha kell, átváltozik irányjelzővé – is sikeresen felismerhetően Opellé tették a hatodik generációs, félig már francia Corsát.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 4

Masszív, jó kiállású autó a Corsa

Profilból az ajtókba préselt domborulatok, és a C oszlop fordított cápauszonya, a sötét tető és a sötétített hátsó ablakok játéka izgalmas, illetve ott van a narancs és fekete részek közé óvatosan bekúszó, csillogó króm csík. Fenekén a méretes Opel-embléma és az első LED-es betétre rímelő, szintén LED-es lámpabetét érdekes. Meg az, hogy milyen alacsonyra, könnyen koszolódó helyre, a rendszám fölé került a tolatókamera szeme. 

Szemből így néznek ki egymás mellet. Balra húzva a nyilat Peugeot, jobbra pedig az Opel orra néz szembe a képen:

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 5
Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 6

Belső

Míg kintről, főleg oldalról szemlélve az Opel Corsa egyértelműen érdekesebb autó, mint a Peugeot 208-as, addig bent már közel nem annyira izgalmas, mint a rokona. Ugyan nincs vele semmi baj, az anyagok, kárpitok szemnek, bőrnek is kellemesek, az ajtóborítás puha elemeket is kapott, a dizájnnal sincs baj, csupán sokkal konzervatívabb az egész, mint ahogy azt kintről elképzelnénk.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 7

Opeles hangulat uralkodik a beltérben

Furán festenek egymás mellett a PSA polcairól leszedett összetevők, a klasszikusan Opelekben megszokott gombokkal, kapcsolókkal vegyesen. Bár valószínűleg ez a kutyát sem érdekli. Az viszont igen, hogy bekerültek a Corsába olyan hülyeségek, mint például az indításnál, leállításnál szinte másodpercekig nyomandó start/stop gomb.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 8

A motorindítás bántóan vontatottan történik meg

Minden normális autóban elég röviden megnyomni, de itt hosszasan kell rátenyerelni, mire életre kel a háromhengeres benzinmotor. Utálatos dolog, hasonlóan a szinte mindig egy másodpercet késő kulcs nélküli ajtónyitáshoz, ami amúgy csak egyetlen ajtónál – a vezetőénél – működik.

Szerencsére az igazi, fizikai tekerőgombokkal, kapcsolókkal vezérelhető klímakonzolt nem csavarták még ki az Opel kezéből, azt megtarthatta a Corsa, ugyanúgy, mint az ülésfűtés igazi kapcsolóit, amik a motor leállítása után is képesek megjegyezni a korábbi beállítást, nem kell őket minden alkalommal újra nyomkodni. Szintén opeles örökség a kényelmes ülés is, ami ebben az autóban még masszírozni is képes a vezetőt. 

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 9

Masszázsfunkciós, kényelmes ülés

Berendezésénél maradt az opeles hangulat, a kormány formája, gombjai, fűthetősége mind régebbi Opelekre emlékeztetnek, ugyanúgy, mint a bútorozás összképe. Műszerfala is klasszikus két nagy, két kicsi kerek műszerből áll, köztük színes TFT monitorral, táblafelismerő rendszerrel, miazmással. Kisautónál nem annyira meglepő, hogy 190 centi körül leginkább elöl érdemes ülni, hátul a láb- és a fejtér is hamar elfogy, a hátsó ajtó szűk résén pedig a termetesebbek nehezen juthatnak be az autóba.  

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 10

A lábtér határeset és a plafon is közel van

309 literes csomagtartója egyszerű, sem többemeletes padló, sem egyéb tudomány nincsen benne és a hátsó ülések háttámlájának ledöntése után sem ad sík rakodóhelyet, de legalább pótkerék jutott a csomagtartó üregének legaljára. 

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 11

Pótkerék lapul a csomagtartó szintje alatt

Technika

Az Opel Corsa motorválasztéka 1,2-es benzinmotorból és 1,5-ös dízelből áll – ám van elektromos Corsa is, 330 kilométeres hatótávval és 136 lóerős teljesítménnyel – a benzinesekből van turbó nélküli változat, 75 lóerővel, illetve turbós 100, és 130 lóerővel. A dízel 102 lóerős.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 12

Nagyon passzol az autóba a 100 lóerős háromhengeres motor

A leggyengébb benzines ötfokozatú kézi váltóval, a 100 lóerős benzines már hatfokozatú kézivel és nyolcfokozatú automatikus váltóval is rendelhető, míg a legerősebb benzines csak automatával kapható. A dízelhez csak hatfokozatú manuális váltó kapcsolódhat. 

Vezetés

A korábban jellemzően sárnehéz Opeleknek jót tett a francia diéta, amivel az új Corsa alapváltozata befért a lélektani egy tonna alá és a 100 lóerős tesztautó is mindössze 100 kilóval lépi ezt túl. És ez klassz dolog, vezetni is sokkal élvezetesebb egy könnyű autót, a 100 lóerő is többnek érződik benne, és végül takarékosabb is lesz vele az élet. Az 1,2-es turbó motorral papíron 9,9 másodperc alatt futható le a 0-100-as sprint, és 194 km/óráig hajszolható a járgány. 

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 13

Elől tágas, hátul már nem annyira

Hatfokozatú váltója pontos, élvezetesen kapcsolható szerkezet, jól eltalált fokozatokkal, amit sikerült szépen összehangolni a motorral. A váltások zökkenőmentesek, talán egy hajszállal nehezebbek csak, mint ami egy kisautóban szokás, de mégis hibátlan. Menet közben a háromhengeres motorhang sem tűnik idegennek, sőt, bármilyen hülyén is hangzik, néha mintha sportos is lenne, ahogy morog. Kormányzása elég közvetlen az élvezetes vezetéshez, amihez a futómű és persze a kis saját tömeg is kell. Fogyasztása a gyári 4,2-4,3 literes ígéret helyett, főleg városban használva, 7,7 liter lett a teszt végén.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 14

Hátul is ismétlődik az nappalifény mintája

Költségek

A hagyományos motorokkal felszerelt Opel Corsák árlistája az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorral hajtott 75 lóerős változattal indul, amelyért 4 330 000 forintot kérnek. A 100 lóerős, szintén 1,2-es, de már turbós motor belépőára 4 960 000 forint, a 130 lovas, automata váltós kivitel  6 780 000 forinttól indul. Az 1,5-ös, 100 lóerős dízelmotorral felszerelt Corsa legolcsóbban 5 460 000 forintért vehető meg. A tesztben szereplő autó szinte forintra 7 millióba kerül.

Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 15

LED-es nappalifény csík

Az aktuális árlista jelenleg így néz ki:

MotorVáltóCorsa EditionGS LineElegance
1,2 (74 LE)5 fok. kézi4 330 0004 530 0005 120 000
1,2 turbo (100 LE)6 fok kézi4 960 0005 660 0005 550 000
1,2 turbo (100 LE)8 fok. aut.5 660 0006 360 0006 250 000
1,2 turbo 130 LE8 fok. aut.6 780 0006 670 000
1,5 dízel (100 LE)6 fok. kézi5 460 0006 160 0006 050 000

Az új Opel Corsa ugyan már csak emblémájában és nevében német, de a PSA-tól kapott alapokkal, amikhez hozzákeverték az Opel hagyatékának értékesebb részeit, egy roppant harmonikus, jól vezethető, izgalmas megjelenésű kisautót sikerült összehozni. Fürge, kényelmes, értékes extrákkal tömhető tele, és nem is fogyaszt vészesen sokat. 

Az Opel Corsa és vetélytársai – Listaár, forint
Opel Corsa 1,2 (100 LE)4 960 000
Ford Fiesta 1.0l EcoBoost (95 LE)5 380 000
Renault Clio TCe 100 (100 LE)4 299 000
VW Polo Comfortline 1.0 TSI (115 LE)5 345 980
Agyrém: német autó, ami attól jó, hogy francia 16

Masszív, jó kiállású autó a Corsa

Mellette – Ellene
 
  • Vonzó forma
  • Tisztességes összeszerelés
  • Pontos váltó
  • Nyomatékos motor
 
  • Hátul szűk utastér
  • Bosszantó kulcs nélküli indítás

Szavazás

Hány pontot adnál a 100 lóerős, benzines Opel Corsának?
872 szavazat - átlag: 6.22 (10-ből)
Hány pontot adnál a 100 lóerős, benzines Opel Corsának?