Röviden – Ford Puma 1,0 EcoBoost (155 LE)
Mi ez?A Ford új, kisméretű crossovere, vagány külsővel, mókás extrákkal 2019-ből
Mit tud?Divatos kívül, a lehetőségekhez képest tágas belül, izgalmas, könnyedén variálható csomagtartója van, és vezetni is jó
Mibe kerül?6,8 milliótól indul az árlista és 8,3 milliónál ér véget, amit még pár extrával azért tovább lehet még növelni
Kinek jó?Aki praktikus, jól vezethető városi gombócra vágyik, próbálja ki, hátha szerelem lesz belőle 
17 év után ébredt fel a tetszhalott 1

Szemből vidám, mosolygós izé a Ford Puma

Annyira új még a Ford új, cuki kis crossovere a Puma, hogy igazi, nemzetközi bemutatója sem volt eddig, vezetni meg még szinte senki nem vezethette. Mi is csak pár napig kaptuk meg, Gajdán Miklós Év Autója zsűritag, és Általános Tudós kollégánk révén. Ő az:

17 év után ébredt fel a tetszhalott 2

Gajdán doktor éppen az átlagfogyasztást javítja jelentős mértékben

Szóval itt a legújabb Ford, amely a jól csengő Puma nevet használja. Amikor 17 évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy eltűnik a Puma név, senki nem gondolta, hogy egyszer mégis feltámad és hogy a 2019-es változat ilyen távol áll majd az elődtől. Ennyi idő alatt sokat változott a világ, megváltoztak az igények is, így a korábbi cuki sporkupéból városi crossoverré puffadt a modell 17 évnyi tetszhalottsága alatt. Mert most ez kell a népnek.

Nézzétek csak a változást:

17 év után ébredt fel a tetszhalott 3
17 év után ébredt fel a tetszhalott 4

Külső

Az új Ford crossover alapjait amúgy most is a Fiesta adja, ahogy régen is.  Az új Puma 4186 milliméteres hossza 146 mm-rel nagyobb a Fiestánál, 1805 mm-es szélessége 71 mm-rel több, 1537 mm magassága pedig 54 milliméterrel haladja meg a Fiestáét. Tengelytávja 2588 mm, ami 95 mm-rel hosszabb az alapot adó modellénél. Külseje amellett, hogy tökéletesen passzol ahhoz, amit ma divatosnak tartunk, és még egy kicsit cuki is. Főleg a nagy, tágra nyílt bociszemek tehetnek erről, amibe még a nappalifénycsíkok is belenyúlnak innen onnan. Szemből a nagy, lekerekített hatszögletű hűtőmaszk és a ködlámpák környéke, oldalról pedig a fura, a karosszéria tömbjétől finom fekete vonallal elválasztott A-oszlop izgalmas. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 5

Komoly tegelytáv, nagy kereke, pedig a Fiestára épül ez is

Belső

Mivel a nálunk járt Ford Puma a legcifrább felszereltségű változat, annyira nem meglepő, hogy a belseje is egész csinos. A kárpitok textúrája, mintája önmagában is klassz, amin a piros díszvarrások még finomítanak egy kicsit. Az anyaghasználat vegyes, sok a puha süppedős felület, de a kemény, olcsóbbnak tűnő műanyagokból szintén akad elég sok a Puma-ban. Műszerfala ennél a felszereltségi szintnél már teljes egészében digitális, amely a kiválasztott vezetési módhoz – normál, takarékos, sportos, terep illetve téli üzemmód közül lehet választani – igazodva változtatja a dizájnt és a színösszeállítást is. Van még benne egy jó helyre, egész magasra telepített érintőképernyős kijelző, amely a Fordos hagyományokhoz híven nem tud magyarul. Ami nem akkora dráma, hiszen így legalább nem kell béna félrefordításokon bosszankodni. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 6

Csinos belső, klassz kárpittal

Vannak még érdekes, ebben a méretkategóriában nem igazán megszokott extrák is, a fűthető szélvédő, -ülés, -kormány trión kívül ilyen a vezeték nélküli telefontöltési opció is, csakúgy, mint a motoros, láblendítéssel is vezérelhető csomagtérajtó nyitás, zárás. USB csatlakozóból kettőt sikerült felfedezni, aki ennél több eszközt táplálna autózás közben, az használhatja a 12 voltos csatlakozókat is, megfelelő adapterrel. Kormánya is jól sikerült darab, príma fogású, alul lapított, és teleszórták gombokkal is. Igaz, ezek nem túl szerencsések, mert amellett, hogy egy kupacban vannak, egyformák is, így nem lehet őket vakon kezelni, hanem le kell pillantani rájuk vezetés közben. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 7

Alul lapított, sokgombos kormány a Pumában

Elöl tágas, kellemes a Puma belseje, hátul viszont már szűkül a hely, a lábtér még határeset 190 centivel, a fejtér viszont kellemetlenül alacsonyan van, de 185 centiig azért biztos fájdalommentesen használható. Klassz dolog, hogy van benne tisztességes világítás, ami az amúgy feketébe öltöztetett belsőt képes szépen bevilágítani. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 8

Sötétben szépen bevilágítja az utasteret a kabinlámpa

Ha egy kicsit még hátrébb megyünk, akkor jön a Ford Puma másik nagy húzása, a remekül variálható, nagy befogadóképességű csomagtartója. Kezdjük azzal, hogy alapállásban is nagy, 456 literes, de persze le lehet dönteni a hátsó ülések háttámláját és a sík rakfelületet, amelybe az egy méter széles dolgok is beférnek.

17 év után ébredt fel a tetszhalott 9

Óriási csomagtartó lehajtott második üléssorral

Van dupla, könnyen felhajtható és rögzíthető padlója. Csak egy nagy baj van: nincs benne pótkerék, de defektjavítót sem találni a csomagtartó mélyén. Viszont van helyette egy 80 literes, 50 kg-ig terhelhető gigantikus csempészrekesz is, amiben akár a mama kedvenc, aggastyán fikuszát is el tudjuk vinni. Állítva. De nyáron gyerekmedenceként is bevethető, télen meg tárolhatjuk benne a karácsonyi pontyot is. Ja, van az alján kihúzható dugó is. 

Technika

Jelenleg a Ford Puma motorválasztéka egész szerény, mindössze egyetlen, háromhengeres, részterhelésnél akár kéthengeresként is működő, turbós benzinmotorral kapható, igaz, ebből van 125 és 155 lóerős változat is, aminek 48 voltos mild hibrid rendszer is besegít. A hibrid hajtás városi használat mellett 10 százalékos üzemanyag-megtakarítást jelenthet. Fékezés közben 11,5 kW-os indítómotor/generátor egység gondoskodik arról, hogy a mozgási energia egy részét megmentse és a cseppnyi akkumulátorban elraktározza későbbre. A villanymotor gyorsításkor rásegít, csökkentve a belsőégésű motor terhelését. Váltóból szintén egyszereplős a kínálat, csak hatfokozatú, kézi váltóval rendelhető a Ford Puma. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 10

Háromhengeres, egyliteres benzinmotor

Vezetés

Az első közös métereken az apró tükrök voltak a legzavaróbbak, a szokásosnál jóval kijjebb kellett őket fordítani, hogy a holtteret biztonságossá csökkenjen. Igaz, van bennük holttérfigyelő is, de azért mégiscsak jobb a tükörben is látni a külvilágot. Másodszorra az intenzív, háromhengeres motorhang tűnik fel, ami kis jóindulattal még akár sportosnak is nevezhető. De inkább zavaró. Aztán más gond nem nagyon van vele, ha kell, akkor nagyon izgágán is tud viselkedni az autó, de a civilizált közlekedésben is partner, ha éppen azt akarja a sofőr. Motorja alacsony fordulatszámon is életképes, habár a három henger miatt fülre kisebb fordulatszámot tippel benne az ember, mint amennyit a műszer mutat. 

17 év után ébredt fel a tetszhalott 11

A szerényebb felszereltségekben feláras a digitális műszerfal, az ST-Line X-nél már alapáron ez jár

Klasszul működik benne a start-stop rendszer is, amely lassításnál, már 15 km/órás sebesség környékén is leállítja a motort, ha a féket is nyomják közben, az újraindítás pedig finoman, de villámgyorsan, 0,3 mp alatt megtörténik. Kormányzása alapállásban sem túlzottan lágy, de sport módba kapcsolva tovább keményedik, amikor a gázreakciók is élénkebbé válnak. Futóműve szintén a Fiesta alól lehet ismerős, bár a hátsó torziós rugókat feszesebbre cserélték, nagyobb lengéscsillapítókat kapott a Puma, és optimalizálták a bekötéseket is, hogy még stabilabb legyen az autó. Ez nagyjából sikerült is, egész jól vezethető a Ford Puma, de aki komfortos, lágyan ringó autóra vágyik, az csalódott lesz, a futóműve az ideálisnál pattogósabbra, rázósra sikerült, ami kíméletlenül tájékoztat minden kis úthibáról, göröngyről.

17 év után ébredt fel a tetszhalott 12

Ez az ST-Line X alapáras, 18 colos felnije

Modern, városi járgány nem létezhet vezetőtámogató rendszerek nélkül így az adaptív, dugóban is működő tempomat mellett első hátsó tolatóradar, 180 fokos, szép, tiszta képet adó kamera, és parkolóautomatika is megtalálható az autóban, de emellett gyalogosfelismerő vészfék, és sávban tartó rendszer is került bele. 

.

17 év után ébredt fel a tetszhalott 13

Városban 10 százalékot lehet spórolni a hibriddel

Költségek

A Ford Puma aktuális árlistája jelenleg így néz ki:

FelszereltségMotorListaár
Titanium1.0l EcoBoost (125LE) M66 815 000 Ft
Titanium1.0l EcoBoost mHEV (125LE) M66 935 000 Ft
Titanium1.0l EcoBoost mHEV (155LE) M67 235 000 Ft
Titanium X1.0l EcoBoost mHEV (155LE) M67 935 000 Ft
ST-Line X1.0l EcoBoost mHEV (155LE) M68 315 000 Ft

Persze néhány feláras extrával tovább lehet növelni a vételárat, a fűthető szélvédőt, ablakmosó-fúvókát, kormányt és üléseket is tartalmazó téli csomag további 160 ezer forintért lehet kérni az autóhoz, a vezetői asszisztens csomag – első-hátsó parkolóradar, parkolóautomatika, holttérfigyelő, ütközésmegelőző rendszer, adaptív tempomat – 390 ezer forintba kerül, a hátsó légterelő és a 19 colos felni 285 ezerbe. Fogyasztása 320 kilométer megtétele után 8,1 literre jött ki – 5,3 liter a WLTP-s gyári adat – amelyben úgy 200 km autópálya és 120 km városi használat volt. Ez azért sok.

17 év után ébredt fel a tetszhalott 14

A lábtér határeset, de afejtér 190 cm-rel már szúk

Értékelés

Mivel csak pár napig élvezhettük, hogy olyan autóval csapatunk, amit élő ember szinte még sehol sem vezetett, egy csomó dolgot nem tudtunk vele kipróbálni. Ennek ellenére városban szórakoztató társ az új Ford Puma, jó vezetni, a kissé morgós motor nyomatékos, erős, váltója élvezetes, tele van okos, igaz, főként feláras extrákkal, csak a futóműve lehetne valamivel komfortosabb. 

Mellette – Ellene
 
  • Vidám külső
  • Jó vezethetőség
  • Klassz extrák
  • Jól működő fedélzeti rendszer
 
  • Szerény motorválaszték
  • Rázós futómű
  • Háromhengeres, zajos motor

Szavazás

Hány pontot adnál a Ford Puma-nak?
993 szavazat - átlag: 5.74 (10-ből)
Hány pontot adnál a Ford Puma-nak?