Röviden – Škoda Superb 2019
Mi ez?A Škoda Superb 2015-ben bemutatott harmadik generációjának felfrissített változata, amely már Scout, azaz terepesnek látszó kivitelben is kapható
Mit tud?Ugyanolyan hatalmas, mint eddig, csak csinosabb és okosabb lett 2019-re
Mibe kerül?11 milliótól indul a csapott-hátú, ötajtós, 11,3 milliótól pedig a kombi változat. A Scout alapára 13,4 millió forint
Kinek jó?Nagyjából bárkinek, aki elképesztő helykínálatú, ügyesen berendezett autóra vágyik és tud kezelni, tárolni egy ekkora hodályt

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 1

Az újkori Škoda Superb 2001-es első generációjának megjelenése óta, kis jóindulattal 1,3 millió Superb talált már gazdára. Érdekes, hogy ha nem is szignifikáns a különbség, – 46 vs. 54 százalék – de mégiscsak több fogyott a kombi kivitelből, az eladott autók 82 százalékát flottavásárlók tették ki, magánvásárlóknak csak a maradék 18 százalék jutott. A menetpróbán kapott adathalmazból kiderül, hogy a dízelmotorok részesedése 68,4 százalék a benzinesek 31,6 százalékával szemben, és az is, hogy a Superb-vásárlók irtóznak a színektől. Feketéből fogy a legtöbb, – 24 százalék – amit a “Quarzszürke” követ, – 16 százalék – majd jön egy másik, a “Business-szürke”, – 14 százalék – majd a fehér, a maga 10 százalékával. Rémes, pedig vannak kifejezetten klassz színek is a választhatók között, pláne az új, Scout kivitelhez.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 2

Keskenyebb a fényszóró, szélesebb a hűtőmaszk rácsa

Külső

Bár a 2015-ben bemutatott jelenlegi Superb is szépen fogy, a 2017-es bő 156 ezer darabos eladási csúcs már elmúlt, és hogy ne vesszen el a lendület, idén kissé kicsinosították a csehek csúcsmodelljét. Kintről a szokásos köröket futották meg a modellel, új a lökhárító – ettől 8 milliméterrel hosszabb is lett az ötajtós változat – a kombi csak 6-tal. Új formát kapott a keskenyebb, LED-es fényszóró, új a ködlámpa és a hűtőmaszk rácsai is szélesebbek lettek, illetve a krómmal is bőkezűbben bántak. Hátul az animált fényjátékra is képes lámpatesten kívül a Passatnál bevált nagybetűs felirat jelent meg az autón, csak itt nem a modell, hanem a márkanév domborodik büszkén. Van két új szín is, a “Crystal Black” és a “Race Blue”.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 3

Itt könnyen kiszúrható, mi és hogyan változott a Škoda Superb orrán:

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 4
Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 5

Újdonság, hogy a jelenlegi ráncfelvarrásnál megjelent a látványos Scout kivitel is, amely csak kombi és csak összkerekes változatban kapható, dögös, terepes megjelenéssel. A Scout egy milliméterrel hosszabb a mezei kombinál, másfél centivel nagyobb a hasmagassága, és rengeteg műanyag került rá, amik amellett, hogy jól néznek ki, még a karosszériát is védik. Az aktív életmódhoz szükséges kiegészítőket, amennyiben nem férnek be az irgalmatlan nagy csomagtartóba, a krómozott tetősínre is fel lehet pakolni.

A Scout változat matt alumínium tükörborításokkal, Scout feliratokkal és alus megjelenésű alsó védőelemeivel is különbözik a sima kombitól, valamint van extra “Tangerine Orange” fantázianevű új szín is, ami kizárólag a Scout változathoz rendelhető.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 6

Belső

A megújult Superb utastere is változott, több a króm, vannak új kárpitok, díszvarrások, és változtatható színű és intenzitású hangulatvilágítást is kapott a modell. A vezetőnek már nem kell kulccsal bajlódni a motorindításnál – illetve az ajtónyitás is kulcsnélküli, mind a négy ajtónál – és óriási, változtatható adatokat megjelenítő digitális műszerfalon tájékozódhat.

Továbbra is van középen is egy óriási kijelző, alatta igazi, gombos klímavezérlő – bár gombfóbiások a menüből is tudják állítgatni a képernyőt taperolva – indukciós töltőfelület és tengernyi kis és nagy tárolórekesz. Az anyagok puhák, jó szagúak, hely pedig annyi van, mint egy katedrálisban. A legdurvább a második üléssor lábtere.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 7

Belseje igazi felfedezésre váró játszótér, annyi mókás részlet, apró jó ötlet található benne. Fotózás közben már szinte bosszantóan sokat is találtunk belőlük, néha úgy tűnt, már egy nyomorult ajtózsebet sem képesek a Škodánál úgy megcsinálni, hogy ne tegyenek bele valami pluszt. Jelen esetben egy apró, fedeles, zacskós szemetest.

Van esernyő az ajtóban, csinos kis táskába gyömöszölt pokróc, és a hátsó ülések fejtámlájából apró adapter is kihajtható, hogy ha valakit autózás közben elnyom az álom, ne fityegjen jobbra-balra a feje. Van még a kamaszokat életben tartó gépnek profi tartó is, amely az első ülések fejtámlájának rúdjaira, vagy a lehajtható kartámaszban is rögzíthető, USB-csatlakozók dögivel és 230 voltos konnektor is.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 8

Felfoghatatlan méretű hátsó láb- illetve mindenféle tér

A Superb csomagtartója irdatlan nagy. Katalógus szerint a kombiban 630 liternyi tér van alapból, a háttámlákat lehajtva pedig 1136 literesre bővíthető. (625 és 1116 liter az ötajtós kasztnis hasonló adata) Ötletben itt sincs hiány, a duplafenekű rakodóhely fenéklemeze egy kézmozdulattal rögzíthető a felső, illetve az alsó állásban is, legalul pótkerék is található, vannak rafinált csomagrögzítő rudak, oldalról egy kis ajtó mögül előhalászható tépőzáras felülettel a kárpitba kapaszkodó apróbb csomagrögzítő támaszok. Van rendes világítás, azon kívül kivehető, mágneses, a kasztnira tapasztható zseblámpa, szatyorkampók, 12 voltos csatlakozó, eldugható csomagérroló, plusz egy második kis izé, amire pakolni lehet és a két padlószint közé még egy cipőtartó tálca is befért.

Elképesztő lehetőségek, el lehet vele játszani reggelig. Ellenben hiába hajtjuk le az ülések háttámláját, nem lesz belőle teljesen sík felület, ha belebolondulunk, akkor sem. Ezért mondjuk kár.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 9

Emeletes, és nagyon jól variálható csomagtartó

Technika

Benzines, dízel és hibrid hajtáslánccal is megvehető a felfrissült Škoda Superb, a benzines lista az 1,5-ös 150 lóerőssel kezdődik, amihez hatfokozatú kézi és hétfokozatú, duplakuplungos automatikus váltó is választható. Ezt a 2,0 literes TSI követi, 190 lóerővel, illetve ugyanez a motor 272 lóerős teljesítménnyel a 4×4-es hajtással. Mindkét kivitelben hétfokozatú DSG váltóval párban.

A dízellista a 2,0 TDI Evóval indul, 150 lóerős csúcsteljesítménnyel, hatos kézi, vagy hetes automatikus váltóval. A következő az Evo nélküli 2,0 literes dízel, 190 lóerővel, DSG-vel és dízelből ugyanez kerül a 4×4-es változatba is, változatlan teljesítménnyel. A konnektoros hibrid az 1,4-es TSI-re épül, ezt egészíti ki a villanymotor és a hatfokozatú DSG váltó. A rendszer összteljesítménye 218 lóerő.

11,021,910 forinttól indul a Superb árlistája, érdekes módon a kombi karosszériával, a Scout kivitel pedig legolcsóbban 13,382,370 forintos listaártúl vihető el. Az ötajtós változat pedig a 11,293,220 forintos modellel indul.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 10

A vásárlók leginkább az erősebb dízelmotorral szeretnek Superbet venni

Vezetés

Valami szervezési anomália miatt az Ausztriában tartott bemutatón mindössze egyféle modellt tudtunk kipróbálni, a Scout változatot, értelemszerűen kombi karosszériával és a 140 kW-os (190 LE) dízelmotorral, összkerekes hajtáslánccal. A dízelmotor különösebb erőlködés nélkül cibálja magával a termetes karosszériát, a futómű komfortos – hiába választhat magának a menüből a sofőr különféle beállításokat, ebből mi nem éreztünk szinte semmit – egyedül a szélzaj hallható, autópályás ebesség mellett.

Már terepes változatban is kapható a megújult Škoda Superb 11

Vezetőtámogató extrákkal is szépen telezsúfolták a megújult nagy Škodát, a legviccesebb, ahogy aktív navigáció mellett teljesen magától kezeli a sebességkorlátozásokat, illetve ahogy lelassít körforgalomhoz, kereszteződéshez érve. És nem csinálja rosszul, egy-egy, a szerinte jó tempóval, sikítva bevett kanyaron kívül szinte mindig eltalálta a tempót, a településekre megérkezve óra szerint 53 km/órával estünk csak be a lakott területre, és azt elhagyva is illedelmesen megvárta, míg lehet nyomni a gázt. Mondjuk, aki mögöttünk jött, az biztos agybajt kapott a mutatványunktól, de sebaj. Nagyon szórakoztató így autózni. Jó, csak egy rövid ideig, aztán inkább majd mi tudjuk, mennyivel kanyarodunk.

Jót tett az autónak a frissítés, a ropogósabb, modernebb külső, illetve a fejlett vezetőtámogató extrák kiegészülve a hagyományosnak mondható rafinált, apró škodás poénokkal, a frissen érkező, igazán dögös kinézetű Scout kivitellel egész kívánatos modell lett a középkategóriában.

Mellette – Ellene
  • Gigantikus belső tér
  • Okos apróságok
  • Sokféle motor
  • Hibrid is van a listán
  • Csomagtartó padlója nem sík
  • 130 fölött hallható szélzaj
  • Nem jut eszembe több, komolyan

Szavazás