Röviden – Smart ForFour EQ
Mi ez?A négyszemélyes városi kisautó, a Smart ForFour villanymotoros változata
Mit tud?Szerény hatótávval, csendben és tisztán visz el négy embert, ahová csak kell. Feltéve ha ez a hely nincs túl messze
Mibe kerül?7,258,000 forint a négyajtós villany Smart belépőára, az extrákkal felcicomázott és 22 kW-os gyorstöltővel ellátott tesztautó pedig 8,426,450 forintba kerül
Kinek jó?Városba szaladgálni, munkába ingázni remek választás a négyajtós, elemes Smart

A villanyautók egyelőre csak a városi, töltőpontokkal aránylag jól ellátott területeken használhatók igazán kényelmesen, élvezetesen és a elektromos hajtás előnyei is mutatkoznak meg leginkább. Így teljesen logikus ötlet volt, hogy egy kicsi, kompakt és hagyományos hajtáslánccal is jól használható városi kisautóba tegyenek villanymotort. Így született meg a Smart elektromos változata, ami két- és négyszemélyes változatban is kapható. Most a négyajtós Forfourt próbáltuk ki.

Nagyjából 3,5 méteres az egész autó

Mind lenyit

Külső

3495 mm hosszú, 1665 széles  és 1554 magas a négyszemélyes elektromos Smart, amihez 2494 milliméteres tengelytáv tartozik. Apró kerekei a sarkokban, túlnyúlásról szinte nem is lehet beszélni, olyan kicsik elől, hátul egyaránt. Szemből a tömpe orral nem mondanám igazán szépnek, de mindenképp barátságos szerkezet, nagy lámpákkal, mosolygó hűtőmaszkkal. A fényszórók aljában lévő LED-es nappali fénnyel és a fekete fehér fényezéssel úgy néz ki a parkolóban, mint egy elárvult, bánatos panda.

Szomorú pandatekintete van a négyszemélyes Smartnak

Belső

Utastere fura keveréke a Smartból ismert elemeknek és mindenféle Renault alkatrésznek. Kárpitozása átlagos, bár a rideg műanyagokat itt-ott puha szövet alá rejtették. Az első ülések egy magasabb felnőttnek is kényelmesek, hátra viszont már csak az átlagnál alacsonyabbak érzik majd jól magukat. Már ha nem nyomasztja őket, hogy a hátsó ablak nem húzható le, csak kibillenthető.

Elől bőven van hely, de nagyon magas az üléspozíció

Műszerfala egy nagy, szivárványszerű sebességmérőből és az annak a közepén lévő tekintélyes méretű színes TFT kijelzőből áll. A klímavezérlés csúszkája egyedi ugyan, de nem a legjobban használható. Tárolórekeszből nincs sok, a hagyományos, fedeles kesztyűtartó is hiányzik, cserébe jutott bele a váltóbox oldalából kihúzható fiók. Csomagtartója aprócska, 185 literes, de ha mindkét töltőkábel és a kötelező tartozékok is benne vannak, akkor már szinte tele is van. Szerencsére lehet belőle nagyobbat is csinálni, ha a hátsó utasokat kiparancsoljuk a kocsiból. Ekkor 975 literrel gazdálkodhat a vezető. Ha még az anyósülésről is kihajítja az utasát, az ülése támláját pedig előre hajtja, akkor pedig extra hosszú dolgok is beférnek a Smartba.

Picike csomagtartója már a kábelekkel megtelik

Technika

A négyajtós Smart igazából egy Renault Twingo – rengeteg Renault alkatrész található az utastérben is – ennek elektromos változata pedig leginkább a Renault Zoe elemeire épül – így kerül bele a roppant takarékos, hőszivattyús klíma is – de nem első, hanem hátsókerék-hajtású. Villanymotorja háromfázisú szinkronmotor, ami 60 kW-os csúcs- és 41 kW-os folyamatos teljesítmény leadására képes, csúcsnyomatéka 160 Nm. Ezzel 12,7 másodperc alatti 0-100-as vágta jön össze, a csúcssebesség pedig éppen hogy megüti a szabályos, legnagyobb autópályatempót, a 130 km/órát. Akksija 17,6 kWh-s, amit a gyári, mezei töltő bő hat óra alatt tölt fel.

Vidám kis műszer mutatja az akksi töltöttséget és az energia útját

Vezetés

Villanyautót jó dolog vezetni, habár a klasszikus autós élvezetek helyett mást kell benne keresni. Nincs üvöltő motor, nincs percek alatt teletölthető üzemanyagtank, amivel aztán 6-800 kilométert is lehet autózni. Itt a csendes üzemnek, a nullától végsebességig, terhelésváltások nélküli gyorsulásnak, és a benzinre átszámított 1-2 literes fogyasztásnak és a megmaradó jéghegyeknek örvendező pingvinekne lehet örülni. Plusz a zöld rendszám mellé még ingyenes tankolást, és parkolást is fel lehet írni.

Szivárványszerű skála

A Smart futóműve jól viseli a közepesen rossz utakat is, a ballonos kerékkel egész komfortos vele autózni. Utastere csendes, de autópályán hamar zajossá válik, persze ott sem a motor óbégat, hanem a szél. Városban viszont öröm vele autózni, csendes, nagyon fürge és bár a könnyűre hangolt kormányát rettentő sokat kell tekerni, a kis, tömpe orrú karosszéria remekül, röhejesen kis helyen megfordul.

Ennél kurtább túlnyúlás már szinte nincs is

Viszont vannak vele gondok is. Például a hatótáv. Elektromos autóval a legnagyobb gáz a hatótáv-para. Pláne, ha valaki nem is bízik a fedélzeti rendszer által jósolt értékeknek. Rácz Tamás kolléga jót derült rajta, amikor arról meséltem, hogy az M0-n autózva gyorsabban pörögtek a számok a kijelzőn, mint a ferihegyi személyszállító hiéna taxióráján. Igaz, itt visszafelé. Húsz százalék alatti töltöttségnél már rosszul érzem magam, pláne annak tudatában, hogy ebbe aztán nem hozok a legközelebbi kútról akár egy befőttes üvegben üzemanyagot, az tuti.

Elég magasan annak az első ülések

Ő persze bátran megindult haza a szerkesztőségből a szűk 60 kilométeres útra, mint a szél. Mindezt 40 százalékos akksival, ami ECO módban is legfeljebb 50 kilométerre elég. És a Smart ment is, akkor is, amikor már javában nulla kilométernyi megtehető távot jelzett ki. Szép tőle.

Mint a legtöbb villanyautóban, a Smartban is elveszi az ember kedvét a fűtéstől amikor bekapcsolja a klímát és a megtehető kilométerekből leesik azonnal vagy 30-40. Persze az átmeneti időben, amilyen most is volt, az ülésfűtés elég lehet, az ablakpárásodást pedig szellőztetéssel lehet megszüntetni. Feltéve, ha szükségünk van a reálisan megtehető 120-130 kilométer összes centijére.

Smart Forfour EQ

Költségek

A Smart ForFour EQ jelenleg a legolcsóbb, nagyjából teljes értékűnek tekinthető, ötajtós elektromos autó. 7,3 millió forintos árért egy városi használatra szinte tökéletes kisautót kap a vásárló, amihez még okos dolog megvenni a 4,6 kW-os gyári helyett a közel 300 ezer forintba kerülő 22 kW-os gyorstöltőt – különben hosszú órákon át kell csepegtetni bele az amperórákat. Kétajtós kistestvére elektromos hajtással 7,045,960 forintos ártól indul, a kabrió kétajtós pedig 8,1 millió forintba kerül.

A zöld rendszám egyelőre még sok előnnyel jár

A Smart ForFour EQ és vetélytársai – Listaár, forint
Volkswagen e-up!8 768 080
Renault Zoe9 999 000
Mitsubishi i-MiEV8 090 000
Smart forfour EQ7 258 050

Értékelés

Aki nem nagyon hagyja el a várost, vagy csak keveset autózik egy nap és szeretne valamivel zöldebben közlekedni, annak érdemes megnézni a villany Smartot. Vidám megjelenése mellett ugyan kissé csalódást keltő a puritán belső. Két embernek teljesen vállalható az utastér mérete, négynek már kompromisszumokat kell kötni, pláne, ha csomagokkal utaznak, de a zöld rendszám mellé egyelőre még járó kedvezmények ezt a kényelmetlenséget könnyen feledtetik. Mindezt jelenleg a hasonló elektromos modellekénél kedvezőbb áron.

Nehezen elérhető helyen a vészvillogó

Mellette – Ellene
  • Jó menetdinamika
  • Komfortos futómű
  • Csendes üzem
  • Kis fordulókör
  • A jelenleg a zöld rendszám mellé járó kedvezmények
  • Piciny csomagtartó
  • Végállások között ezret forduló kormány
  • Kis hatótáv
  • Hátra nehezen átlátható kasztni

Szavazás

Szerinted hány pontot érdemel a négyszemélyes elektromos Smart?

267 szavazat - átlag: 5.31 (10-ből)

Szerinted hány pontot érdemel a négyszemélyes elektromos Smart?