Belül érhető igazán tetten, mekkorát lépett előre a Mercedes az aktuális S-osztály bevezetése óta. Makulátlan minőséget tapasztalhatunk a C, és E-osztályra épülő típusokban, az elsőkerekes platform azonban valamiért kimaradt. Így inkább a különbséget vehetjük észre éles szemmel, a középkonzol elrendezése a bő tíz évvel ezelőtti struktúrát követi, rengeteg felesleges kapcsoló foglal helyet, az indítás még mindig kulccsal történik, és hiányoznak azok az apró recékkel borított, precízen megmunkált gombok, amelyek a klímakonzolon, ajtón sorakoznak, mondjuk a GLC belterében.
Nyilván valahol meg kell húzni a határt, a GLC alá pozicionált, kisebb modellnek részleteiben hozni kell azt a sprődebb hangulatot, ami igazolja a márka árpolitikáját. Ettől függetlenül ez csak eszmefuttatás, ezer oka lehet még a vegyes generációkból összerakott belsőnek, ami így, ezzel a világos színű kárpittal barátságos hangulatot áraszt (igaz iszonyat könnyen koszolódik). A változtatható árnyalatú LED hangulatvilágítás bekerült a szolgáltatások listájára, a kör alakú szellőzők szabályzása pedig a GLC esetén is a lehető legfinomabban történik.
A GLC választ ad az általunk sokat szidott, táblagépszerű központi kijelzőre is. Talán már a fejlesztéskor tudták, hogy jönnek majd nagyobb verziók, és ezért nincs a műszerfalba integrálva a képernyő. Nyilván az E-osztály két hatalmas, 12,3 colos megoldása még hosszú évekig jó lesz, nem fognak nagyobb kijelzőt passzírozni a műszerfalba, a GLC viszont most váltott 8 colosra, a látványt pedig megszoktuk, rengeteg típusban találhatunk hasonlót, így megy ez.

Megszokott Mercedes kezelőszervek, a tempomatot egy kormány mögé rejtett karral kezelhetjük, a váltó jobb oldalon a kormány mögül irányítható, minden másra ott a bal oldali bajuszkapcsoló.
A taperolásra viszont nem reagál a teljes körű mobil integrációt kínáló rendszer, csak a kétgombos forgótárcsával kezelhető a két ülés között. A háromsávos menüvel már találkoztam pár Mercedesben, de még mindig állítom, hogy az általános logikától eltérően működik, főleg ezzel a kezelőszerv megoldással.
Viszont a tolatókamera képe kiváló, és bár a rendelhető 360 fokos képet adó rendszer nem volt a tesztautóban, ez a 180 fokban látó is megfelel a célnak. Ez viszont kötelező, mert az autó a bunkerek bunkere, a holtterek mennyországa. A döntött, vaskos A-oszlop előre korlátozza a kilátást, a magasabbaknak még a bőven visszakanyarodó tetőkárpit is zavaró lehet, hátrafelé pedig a lőrésnyi ablak, és a termetes C-oszlop takar. De a kamera, és a szokásos, ablak alá, illetve tükörből látható jelzősorral szerelt radar sokat segít.
Tehát a helykínálat nem épp szellős, az üléspozíció inkább átlagautós, semmint szabadidőautósan magas, de ez van akinek pozitívum, vezetni jobb így. A hátsó sorban városi kisautós a helykínálat, a térdnek épp megfelelő a hely, de aki nagyon magas, azt a kemény műanyag borítás bünteti, a háttámla meredek, családi autónak így korlátozottan alkalmas, de még mindig jobb a helyzet, mint a kupészerű tető miatt még szűkebb CLA esetén.
A csomagtér pedig 421 és 1235 liter között variálható, ami az autó méreteihez képest egész tűrhető érték, az ötödik ajtó elektromosan nyílik, és már rendelhető láblendítésre reagáló kivitelben is.

Szűk a második sor, egy mai kisautó térkínálatát hozza, de legalább a világos kárpit ellensúlyozza a bunkerhatást

Az összbenyomással nincs gond, inkább csak a friss Mercedes színvonalhoz viszonyítva járt el az idő a belső felett.

A tolatókamera képe példás, ellenfényben is értékelhető képet ad.