Parádés autó, csodálatos motorral

Parádés autó, csodálatos motorral


Be kell látni, a világ a nyitható keménytető irányába megy, legalábbis a legdrágább luxuskabriókat kivéve. Egy Bentley Azure, egy nyitott Aston Martin vagy akár 6-os BMW esetében pórias volna a keménytető nyitogatása, de a 3-asban más a helyzet.

A háromrészes tetővel kikúrálható a négyüléses CC-k (ld. Peugeot 307) trampli púpja oldalnézetben és az utasok válla fölé hajló szélvédő. Az előnyök egyértelműek: a nagyobb üvegekkel sokkal jobb a kilátás, nem metszik fel a vásznat a gonosztevők, és a szélzaj is csekélyebb.

A jelentős többletsúly mellett a BMW sem menekül a kupé-kabriók másik rákfenéjétől. Az acéltetőt nem lehet úgy összehajtogatni mint a vászont, ezért a tető belakja és zegzugossá teszi a maradék csomagteret. Nekünk többet számít, hogy sikerült átmenteni a 3-as kupé tetőívét, kiállását és tekintélyét.

Képes 9, de 20 litert is fogyasztani

Képes 9, de 20 litert is fogyasztani


Kupé-kabrióként a BMW elől kisöpörnek autópályán. Még az a korábbi A6 is, amely indexeléssel tört utat magának, még az a két motoros is, akik húzzák-húzzák az idom mögött hasalva, de egy idő után nem kockáztatnak többet és elengedik a BMW-t.

A zajszigetelés tényleg hibátlan. A 200 kellemes utazótempónak tűnik, de ami a leg-leg-leg, az a futómű. A 335i olyan sebességgel vesz be kanyarokat, aminek más autókban egyenesben is örülnénk.

Sima utakon nem zavar rázással, ütésekkel, de Budapestre alapvetően nem kéne a tesztautó 19 colos felnije. A 265/30-as gumikkal viszont száraz úton vastag fekete csíkok nélkül is elrajtolhatunk. Ez azért csoda, mert motorban ilyen erőt még nem nagyon éltünk. Egészen megsemmisítő gyorsulásra képes a háromliteres erőgép a két kis turbófeltöltővel megvadítva. 1300-as fordulattól folyamatosan megkapjuk a maximális nyomatékot, de a dízelekkel szemben a pörgetéssel itt nem elfogy az erő, hanem megsokszorozódik.

Az itteni életminőség megér 20 milliót

Az itteni életminőség megér 20 milliót


A hangjára illik a vérforraló jelző, csak azt nem értem, hogy szülték meg eleink ezt a kifejezést, akik nem is ültek a 335i-ben. A kipufogó a hangadó, sokat reszeltek rajta a “sounddesignerek”, ahogy ezt a foglalkozást hívják.

A BMW nyilván tucatnyi díjat kap még ezért a motorért, de az utcán is állandó az elismerés a benzines hathengeres és az autó iránt is. Meglepő, mennyi embert megérintett a nyitott 335i. A mellém lépő szentendrei vendéglátós meg is tudná venni, de a kisgyermeke magától nem mászik be hátulra, ezért ő a 330Ci-ből egy dízel A6 guattro-ba ült át.

A két iskolás srác alapesetben a motorokért rajong, de ez az autó megfogja őket is. Elámulnak a kilincsért nyúlva kinyíló záron, a bőrülés mesés finomságán, és legjobban persze az autó hangján. Később egy Ignis-ből hajol ki egy férfi, hogy ilyen komoly autót még nem nagyon fotóztam, ugye? Tényleg egy kezemen meg tudnám számolni a hasonló kaliberűeket.


Valóban megfogja az embert ez az autó, nemcsak vezethetőségével, kényelmével és erejével. Eleve a formája lenyűgöző, bár ez ízlés dolga. Este fényárban úszik az utastér a lábtérből világító rafinált lámpácskákkal, amegvilágított kilincsekkel.

Szép, de kényelmetlen a 19 colos felni

Szép, de kényelmetlen a 19 colos felni


Városban, ahol a motornak sokszor kell megugrasztania a súlyos autót, kiábrándító a 20,4 literes fogyasztás. A közvetlen befecskendezéses, minden ízében a csúcstechnikát hozó motor Budapestet elhagyva teljesedik ki, és meglepően takarékossá válik. 14,1 literből miénk a világ és nincs ellenfél, a tesztfogyasztás 12,4 literre adódott, aminél sokkal többet is elnéznénk.

Ha normálisan kabriózunk, békés 80-100 között a Balaton-felvidék legszebb részein, nem fogy több 9 liternél. Ilyenkor a legnagyobb varázslat egy 335 kabrió. Elég 10 percenként szabadjára engedni egy előzéshez, aztán vissza a madárcsicsergős andalgáshoz. A keménytetős kabrióban annak is örülhetünk, amit a kupé nem tud: leengedhetjük mind a négy ablakot, és a vonalvezetést nem zavarja meg a középső tetőoszlop.

A huzat kedvünkre beállítható, a szélfogóval és felhúzott ablakokkal 120-140-nél is kényelmesen utazhatunk. Hűvösebb estékre az iDrive menüjében kiválaszthatjuk a convertible-üzemmódot, ezzel kedvünkre simogathat a szél, mégse fázunk.

Bestiálisan megy, de állva is lenyűgöző

Bestiálisan megy, de állva is lenyűgöző


A nyitott 335-it tehát imádtuk, de nem azért, mert CC. A tesztautó teteje ugyanis kezdettől fogva csörömpölt egy kicsit, nem ragaszkodott eléggé a szélvédőkerethez. A teszt befejező napjaiban az acélhéj már nem is záródott rendesen. A tetőrendszer az utolsó egy ujjnyi távolságon kapitulált. Ekkortól olyankor is kabrióztunk, amikor inkább kupéként élveztük volna a 335-it.

Alapáron 15,6 millió forintért ez a modell elég távol van a magyarországi mindennapoktól, 19,7 milliós árával a tesztautó végképp. A sokszámjegyű árcédulát maga az autó ellentételezi, amely megadja a kabriózás derűjét és a legjobb sportkupék felkavaró vezetési élményét.


Műszaki adatok – BMW 335i Cabrio aut.
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)2979
Furat x löket (mm)84,0 X 89,6
Hengerek / szelepek számaS6/24
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)225(306)/5800
Max. nyomaték (Nm/ford.)400/1300-5000
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)6,0
Végsebesség (km/h)250
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)14,4
Lakott területen kívül (l/100 km)7,3
Vegyes (l/100 km)9,9
CO2 kibocsátás (g/km) 238
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4580/1782/1384
Tengelytáv (mm)2760
Csomagtér (liter)210/350
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1825/430
Üzemanyagtank kapacitás (liter)63
Gumiméret225/45 R17
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)15 569 000
Konkurensek (forint) Audi A4 Cabrio 3.2 FSI aut, 18 285 000
Mercedes CLK 350 Cabrio, 18 275 000
Saab 9-3 2.8 TS Aero aut., 14 894 000
Tesztelt autó ára (forint) 19 670 300
A szériafelszereltség fontosabb tételeiVezető és utas oldali első légzsák, oldallégzsák elöl, 17 colos könnyűfém felni, automata légkondicionáló,
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye

Ennyire erős, elegáns, színvonalas és főleg nyitható tetejű autót nem találni kevesebbért. (A használt nem ér!) Azért emlékezetes, mert a műszaki fejlettségen túl érzelmileg is megérinti azt, aki vezeti, aki ül benne, és aki látja.

Pontszám (max. 10)9,25 pont