Míg árában a nagyon is kedvező kategóriában mozog, a Chevrolet Cruze külsejében, helykínálatában, igényességében a magasabb kategóriát célozza. Hogy még szebb legyen az összkép, az EuroNCAP töréstesztjén az is bebizonyosodott, hogy a biztonság tekintetében is nagyon magasra tették a mércét.

A haja szála sem görbült

A haja szála sem görbült

A haja szála sem görbült


A frontális ütközésnél a Cruze a maximális pontot kapta, a tesztbábuk minden testtáján – ideértve az általában veszélyeztetett lábakat is – jónak minősítették a védelmet. Az eredményhez minden bizonnyal a kétfokozatú övfeszítő is hozzájárult. Az autó az oldalirányú korlátos tesztnél szintén a maximumot hozta, és még a legmenőbb márkák modelljeinek is gondot okozó oszlopteszten is az jött ki, hogy a tesztbábu mellkasa megfelelően védett az erőhatásoktól. 

A Cruze-ban egyébként fej- és testlégzsák is van. A hab a tortán, hogy a fejtámlák szintén jó minősítést kaptak az ostorcsapásos sérülések megelőzésére, így az autó összesen 96 százalékkal zárt a felnőtt utasok biztonságát illetően.

A bábuk eredményei alapján a gyermekek védelme terén is csak töredékpontot veszített az autó, de a szokásos panasz a Chevynél is előkerült: a kikapcsolható első utasoldali légzsák állapotjelzője nem megfelelő, azonban a biztonsági eszköz az anyósülésre szerelt hátrafelé néző gyermekülésre jelentett kockázatáról világosan tájékoztat az elhelyezett figyelmeztetés. A hiányosság miatt 84 százalék a végeredmény.

A fejtámla is remekelt

A fejtámla is remekelt

A fejtámla is remekelt


Míg belül az egész család biztonságban érezheti magát a Cruze-ban, az esetleg elgázolt gyalogos rosszabbul járhat vele, mint ha más autó elé került volna. A lökhárítóra nem volt panasz, de a motorháztető nagy része bizony nem nyújt megfelelő védelmet a felsőtest sérülései ellen. Gyalogosvédelem: 34 százalék.

Az autóban az EuroNCAP által ponttal jutalmazott sebességkorlátozó automatika nincs, de az első üléseknél működik a biztonságiöv-emlékeztető és az ötcsillagos minősítéshez elengedhetetlen elektronikus menetstabilizáló is szériafelszerelés, így a biztonsági segédeszközökre 71 százalékot ítéltek a tesztelők.

Chevorlet Cruze
Felnőttutas-biztonság 96%
Gyermekutas-biztonság 84%
Gyalogosvédelem 34%
Biztonsági segédeszközök 71%
Összeredmény * * * * *

Videó a tesztről