A kiszivárgott képek után itt vannak a gyári fotók és információk a MINI Pacemanről. Az újdonság a Párizsi Autószalonon áll a nagyközönség elé, majd jövő tavasztól kerül a kereskedésekbe.


Az autó mit se változott a 2010-ben bemutatott, azonos nevű tanulmányhoz képest. Az orrát – az A-oszlopig – a MINI szabad-időautójától a Countrymantől örökölte, viszont csak háromajtós, ráadásul a teteje kupéra emlékeztetően dinamikusa lejt hátrafelé. Az egész kasztni pedig viszonylag magasan áll az út felett.

4109 milliméter hosszú, azaz 24 milliméterrel rövidebb, mint a Countryman, így a tágas belső megmaradt. Az utastér négyszemélyes, a csomagtartó pedig használható méretű, 330 literes. Az autó teteje 31 milliméterrel fut alacsonyabban, de maga a kasztni is 10 mm-rel alacsonyabbra került, mint ötajtós testvére esetében. A MINI közlése szerint ez a 10 mm és a futómű áthangolása nyomán a Paceman sokkal sportosabb, mint a Countryman, pedig a formájához képest az is izgalmas.

Két benzines és két dízelmotorral kezdődik a kocsi gyártása. Az alapmotor az 1,6-os 122 lóerővel, de választható turbóval 184 lóerőre erősítve is. Utóbbi képes 7,5 másodperc alatt elérni a 100 km/órát és akár 217 km/órával is haladhat.

Dízelből a gyengébb 1,6 literes 112 lóerős, ezzel 4,4 literes gyári átlagfogyasztást produkál a kocsi. Az erősebb gázolajos blokk 2,0 literes és 143 LE-t tud, fogyasztása 4,6 liter.

Mindegyik motorhoz hatfokozatú manuális sebességváltó jár alapesetben, amelyet felárért hatfokozatú automatára cserél a gyártó. Az erősebb benzines modellhez széria az összkerékhajtás, a másik három esetében plusz pénzbe kerül az egyébként kínált elsőkerék-hajtás helyett.