Üzemanyagcellás tanulmányautót állít ki a szeptember végi Párizsi Autószalonon a Nissan. Közleményük szerint a TeRRA néven futó jármű, megnyitja az utat a jövő zéró-emissziós, összkerékhajtású szabadidő-autója felé, miután a gyár az SUV-k és az elektromos autóknál szerzett tapasztalatait egyesíti.


Bár az autó nem igazi terepjáró, sokkal inkább városi embereknek szól, a tervezők a  vevői igényekre hivatkozva szándékosan keményfiúnak rajzolták. Ehhez kellenek a nagy kerekek, a magas övvonal, a vastag ablakoszlopok, rövid túlnyúlások.

Mi úgy gondoljuk, a nagyjából két év múlva várható új Qashqai hírnökét köszönhetjük az autóban. Érdemes megnézni a kádszerű övvonalat, illetve az alapvető sziluettet, ezek adhatják az új modell alapvető formáját, amely így nézhet ki majd.

Bár kompakt méretű, a TeRRA igyekszik a külsőből adódónál nagyobb kényelmet nyújtani az utasoknak. A B oszlop elhagyása és az egymással szemben nyíló ajtók igazán könnyű beszállást engednek, az ülések oldalanként egymáshoz képest kissé elcsúsztatva szerepelnek, a vezetőülés az autó középvonalához közelebb került. Mindhárom utasülés lehajtható, ami után teljesen sík padló várja a nagyobb tárgyak szállítását. Az utastér hangulatáról világos fa és színes akril érdekes mintázatú kombinációja gondoskodik.

Villany-terepjáró a Nissan jövőjéből 3


A vezető egyedi műszeregyüttessel néz szembe. Ez egy elektronikus táblagép, amely itt digitális kulcsként szolgál, beszálláskor a vezető csatlakoztatja a helyére, kiszálláskor pedig kiveszi. Az autóban mutatja a sebességet és a többi fontos információt, de a vezető átkapcsolhat szórakoztatásra, kommunikációra, navigációra és további nézetekre is. Az autón kívül az összes olyan funkcióval rendelkezik, amit egy táblagéptől elvárunk, ráadásul folyamatos kapcsolatban marad az autóval.  

Bár a TeRRA koncepcióként érkezik, a  4×4-es, tüzelőanyagcellás, elektromos hajtáslánca messze nem csupán elképzelés. Az első kerekeket a jelenleg a Nissan LEAF-ben alkalmazott elektromos hajtás mozgatja. A két hátsó kereket egy-egy kerékagy-motor pörgeti, amelyek konstrukciója a korábbi három PIVO koncepcióautó prototípusán alapul.

A motorfedél alatt rejtőzik a tömör építésű üzemanyagcella, amely a világon a legjobbnak számító, 2,5 kW/l teljesítménysűrűséget produkál. Ára az egyhatoda a 2005-ös elődjének, mivel az értékes fémek iránti igényt a korábbi kivitel negyedére sikerült lecsökkenteni.   

A TeRRA csak egy koncepcióautó, de ezzel szeretné jelezni a Nissan, hogy képes a tüzelőanyagcellás elektromos autók sorozatgyártására, amint a hidrogén széles körben elérhető lesz. További pletykák a következő Qashqairól erre a linkre kattintva olvashatók.