Már írtunk a Peugeot új szupersportkocsijáról, az Onyxról, ám a kiszivárgott pletykáknak semmi közük a valósághoz. A szeptember végén, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó kétüléses járgány sokkal durvább. Az elkészítésében a Peugeot Sport segédkezett.

A kocsi a versenyautókhoz hasonlóan karbon központi cellára épül, a motor az utasok mögé, a jármű közepére került. Ám a korábbi hírekkel ellentétben nem 1,6-os benzinmotor, hanem a 3,7 literes turbódízel, ráadásul villanymotorral támogatva.

Még 2011-ben mutatta be a Peugeot a hosszútávú versenyekre fejlesztett versenyautójuk, a 908-as hibrid változatát, amelyet a tervek szerint a 2012-es versenyen indítottak volna, ám a romló gazdasági környezet miatt a gyár végül kivonult a sportból. Feltételezésünk szerint nem akarták veszni hagyni a – méregdrága – technikát, így kerülhetett most az Onyxba.

V8-as dízel a Peugeot sportkocsiba 2
A V8-as motor 600 lóerős, erejét hatfokozatú szekvenciális sebességváltón keresztül juttatja a hátsó kerekekhez. Ez egészíti ki egy 80 lóerős villanymotor, amely lítiumion akkumulátorból nyeri energiáját. Az akkumulátorokat a mozgási energia visszatáplálásával tölti a lassítási fázisokban a rendszer.  A kellő lassulásról elöl 380, hátul 355 milliméteres féktárcsák gondoskodnak.

Igazán impozáns darab az Onyx, hiszen 4,65 méter hosszú, de 2,2 méter széles, miközben csupán 1,13 méter “magas”. A karbon általános használatának köszönhetően csupán 1100 kilogrammot nyom. Az áramvonalas testre mintegy buborékként került az átlátszó műanyagból készült tető. Az utasok mögötti részen tűnik fel az utcai használatra hangolt motor két szívónyílása.
V8-as dízel a Peugeot sportkocsiba 3 A 20 colos kerekeken gördülő autó utastere a high-tech és luxus keveréke. A belsőt karbonra ragasztott filc díszíti, hagyományos ülések nincsenek is, hanem eleve olyan az utastér formája az adott részen. A műszerfalat úgynevezett újságfával díszítették, ami használt újságok papírjainak összetömörítéséből készült. A hagyományos műszeregység mellett head-up displayen is megjelennek a legfontosabb információk. Tolatáskor három kamera képére támaszkodhatunk, kettő a külső tükrök helyén, egy pedig hátul középen figyel.

Nem egyedi modell az Onyx, hanem rögtön három készül ilyen néven, ugyanis a premierre egy azonos nevű és szintén csúcstechnikát képviselő robogót és kerékpárt is készített a Peugeot.