Vadabb Avensis

Ha nem is lett igazán vad, a harmadik generációs Avensis biztosan fiatalosabb és dinamikusabb a korábbinál. Az európai igényeknek való megfeleltetésről egy 35 tagú mérnökbrigád gondoskodott, akik kiutaztak Japánba, hogy összebeszéljenek az ottani kollégákkal.

Így fura

Így fura

Így fura


Állítólag sikerül a vezetési élményt is feljavítaiuk, miközben takarékosabb és “zöldebb” motorok forgatják mostantól a kerekeket. Emellett nyújtottak 50 millimétert mindkét verzión, ugyanis nem csak a limuzint, de a kombit is bemutatták. Utóbbiban bőséges 543 literes raktér fogadja a csomagokat, míg a limuzinban 509.

A belső is fiatalosabb a korábbinál mivel a műszerfal az Aurisra hasonlít egy picit, de az összhatás így is inkább elegáns. Első próbára tágasabbnak hat az utastér is, lábhely és a fejtér bőséges.

Változott a harmadik Avensis motorpalettája is, mindegyik motor “tisztább” a korábbinál. Jócskán megerősödött az 1,6-os alapmotor, most 132 lóerő és 160 Nm hajtja előre, ráadásul egy hatsebességes váltón keresztül. Ettől felfelé viszont nincs nagy előrelépés lóerőben, az 1,8-as 147, míg a kétliteres 152 lóerős. Az 1,8-astól felfelé egy új fokozatmentes (Multidrive S) váltó is választható.

Dinamikusabb lett

Dinamikusabb lett

Dinamikusabb lett


Dízelből 125 lóerős kétliteres, 150 és 180 lóerős 2,2 literes áll rendelkezésre. Mindegyikhez hatsebességes manuális váltó az alap, de a D-4D 150-eshez hatsebességes automata is választható.

Insignia Sports Tourer

A négy- és ötajtós Insigniát már korábban leleplezték Londonban, a sportos kombi viszont a franciáknak maradt, a 190 lóerős BiTurbo dízelmotorral együtt. Ahogyan a nevéből is sejteni lehet az Insignia Sport Tourer, 4,9 méteres hossza ellenére egy dinamikus családi kombi, amihez összkerékhajtás is rendelhető.

Csomagtere szinte literre megegyezik az Avensisével (540), amit a programozható nyitási magasságú csomagtérajtó és a szintszabályzó tesz még vonzóbbá.  Ha már sportos, akkor érdemes megemlíteni a vadiúj 1,9-es, 190 lóerős dízelt, valamint a 180 lóerős, 1,6-os turbós benzinest, amelyek mellé még hét másik motor válaszható.

Ők simogatják a CTS-t

Ők simogatják a CTS-t

Ők simogatják a CTS-t


Belehuppanva az Insignia szintén szép és jó, és úgy hátra tudjuk tolni benne az ülést, hogy a kilométerórát már csak távcsővel lehet leolvasni. Sokat vár az autótól az Opel, szerintünk nem is hiába.

Amerikai szépség

Szintén a GM standon simogatják a hoszteszek a CTS Sport Wagont, amit Európában eddig még sehol sem láthattunk, pedig igen tetszetős. A hihetetlenül agresszív fellépésű limuzin orrát egy picit megszelídítették ugyan, de a hozzácsatolt, hosszú szögletes hátsóval még így is agresszívebb az európai konkurenseknél.

A 250 lóerős dízelmotor még várat magára egy picit, egyelőre a 3,6 literes V6-os mellett kellet döntenünk, ha tetszik a Caddy.