Nő az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránt, dízel autókra egyre kevesebben pályáznak, a benzinesek pedig még mindig vezetik a népszerűségi versenyt –ez is kiderült a Használtautó.hu 2026. márciusi számaiból.
„A dízelautók iránti érdeklődés már egy ideje csökken, mostanra pedig több mint 20 ezerrel kevesebben keresik ezeket a modelleket tavalyi év azonos időszakához képest. Bár a dízel továbbra is stabil és sokak által kedvelt hajtáslánc, a visszaesés fő oka, hogy a céges vásárlók egyre kevésbé választják őket, emiatt pedig jóval kevesebb dízel kerül a használt piacra” – mondta Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője, aki hozzátette, hogy pont ugyanez az összefüggés okozza, hogy egyre több elektromos és hibrid autó jelenik meg a kínálatban.
Mint a kereskedelmi portál beszámol róla 2026 harmadik hónapjában legtöbben ferdehátúak (1. hely) iránt érdeklődtek, megelőzve a szabadidő-autókat és a kombikat. Miközben a negyedik helyen szereplő szedánokra 9 százalékkal csökkent az érdeklődés, az SUV-t 20 %-kkal többen szeretnének.
A hazai használt autók átlagos vételára továbbra is nő, a tavalyi 4,9 millióról már 5,5 milliónál tart, ami követi az újautó-piacon korábban látott trendet. Örömteli ugyanakkor, hogy csökkent az átlagéletkor: míg 2025 márciusában 13,16 év volt, az mostanra 12,56 évre csökkent.
Jó hír, hogy az átlagos futásteljesítmény is alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest, 181 000 km helyett már 171 000 km.
Érdekesség, hogy a meghirdetett elektromos autók kicsivel megfizethetőbbé váltak (100 ezer forintot csökkent az átlagáruk 10,3 millióról 10,2 millióra), de a benzinesekhez (4,2 millió helyett 4,7 millió), a dízelekhez (4,6 millió helyett 4,9 millió) és a hibridekhez (10,4 millió helyett 10,7 millió) drágábban juthatunk hozzá, mint 2025 márciusában.


