Már nem olcsóbbak a diszkontkutak! 1

Már nem olcsóbbak a diszkontkutak!


Már nem is fáj

Morgunk, zúgolódunk, szidjuk az államot, a külföldi olajnagyhatalmakat, a háborúkat, de nincs mit tenni, hozzászoktunk, hogy 300 forintot, vagy akár jóval többet kell fizetnünk egyetlen liter nyamvadt 95-ösért.

Szemünk sem rebben, amikor azt halljuk a hírekben, hogy ismét emel a MOL, pedig ez azt jelenti, mindenhol emelés lesz, mivel a legtöbb társaság ettől a cégtől szerzi az üzemanyagot.

A gyakori emelések miatt már az az önnyugtató rituálé sem segít, amikor az emelés előtti, “békebeli” nap estéjén felkerekedünk, hogy negyedórás sorban állás után még az “olcsó” naftából tölthessük fel a tankot. Olcsó vigaszt nyújt csak, hogy vannak azért nálunk rosszabb helyek is: egy törökországi vagy olaszországi nyaralásból hazatérve, kifejezetten üdítő a 300 forint körüli benzinárra pillantani.

Nem lesz jó dolgunk

Ne zavarjon meg senkit az a tény, hogy az utolsó 2 hétben 11 forinttal csökkent a benzin ára, amivel nagyjából mindenhol 300 forint alá került literenként a 95-ös is, kivétel az autópályák és nagy bevezető utak mentén a városhatárban.

Mivel nem értünk hozzá, nem bocsátkozunk előrejelzésekbe, de jobb, hogy ha ezt a kis csökkenést senki nem tervezi be hosszú távra. A kőolajár a nyáron csúcsokat döntögetett, s nagyobb az esély egy lottó ötösre, mint a tartós árcsökkenésre. A háborúk már az olajért folynak, s ki tudja, nemsokára a Mad Max-es idők is eljönnek!

Már nem olcsóbb a diszkont

A diszkontkutak megjelenését sokan fogadták kitörő örömmel, és azóta is abban a boldog hiszemben járnak oda, hogy ők olcsóbban tankolnak, mint azok, akik a hagyományos nagy olajtársaságok kútjainál vételezik az üzemanyagot. Ez az állítás mostanra részben megdőlt.

Mára odaveszett ugyanis a jellemzően nagy áruházláncok által működtetett kutak 10-15 forintos árelőnye. Ha figyeljük a városi utak árait, könnyedén találunk olyan nevesebb olajtársaságokat, ahol mindössze 2 forinttal drágábban tankolhatunk, így már nem éri meg a város szélére kiautózni, főként nem néhány literért!

Sőt, gyakorlatilag egy egész tankért sem érdemes, mert egy 50 literes tank esetén 100 forintot spórolhatnánk meg, de ennyiből 7 literes átlagfogyasztással számolva mindössze 5 kilométert tudunk megtenni.

És találni olyan kutakat is, amelyek bekínálnak a Tesco vagy az Auchan árai alá. Itt megint csak néhány forintos különbségről van szó, amiért szintén nem érdemes sokat autózni, de ha épp arra visz az utunk, megspórolunk a város széli kirándulást.

Az ESSO a legolcsóbb

Árnyomozó budapesti túránk alkalmával a Bécsi úti ESSO-kút kínálta legkedvezőbb áron a 95-ös benzin literjét, gázolaj tekintetében pedig a második helyre került. Egyetlen forinttal előzte meg ugyanis a soroksári Auchan-kút, ahol viszont 2 forinttal drágább a 95-ös, és nincsen kisbolt, a fizetés autóból, egy konténernél történik.

Érdekes, hogy a másik hipermarket, a Tesco a vártnál hátrébb szorult, a nyertes ESSO-kúttal szemben lévő Shell-töltőállomás is olcsóbban méri már mindkét üzemanyagfajtát – persze ez nem minden Shell-kútra igaz. A Tescónál nem érvényes a korábbi akció sem, miszerint az áruházi blokkal kapunk néhány forint további kedvezményt. A JET-kút mindenütt az olcsóbbak között van, – így jó választás – bár a gázolajat nem mérik annyira jól, mint a benzint.

A következő oldalon kiderül: mi az, ami nem működik, de mi kipróbáltuk, és mi az, amiért kirándulni nem, de figyelni érdemes


Egy évvel korábbi felmérésünkhöz képest az AGIP-kút helyezése változott leginkább, amelyik tavaly a legdrágábbak, idén a legolcsóbbak között szerepel. A hipermarketek közelében lévő főúton 293,9 forintért lehet 95-öshöz, 281,9-ért pedig gázolajhoz jutni.

A Shell az OMV és a MOL kútjai között nagy eltérés van, így nehéz őket bárhová besorolni egy listán belül. Két budapesti Shell-kút között találni 10 forintos eltérést is, így furcsamód a Shell egyszerre a legolcsóbb és a legdrágább benzinkút. Ennél nagyobb eltérést tapasztaltunk a MOL-kutakon a gázolaj literenkénti áránál, de az általános ár Magyarország legnagyobb olajtársaságánál jellemzően közepes, akárcsak az OMV-nél.

Akcióban a Shell vezet

Hűségprogramok terén jelenleg a Shell vezet, ahol akár 10 forintos kedvezményt is kaphatunk literenként, ha cserébe búcsút veszünk 8 smart ponttól, persze literenként értve. Pontokat a V-Power üzemanyaggal lehet sokat gyűjteni, egy szintén most futó akció keretében akár 6 pont is üti a markát a vásárlónak, feltéve, hogy hétvégén tankol. A normál 95-ösért egy pont jár csak a kártyára, a MOL-nál ugyanígy!

Kipróbáltuk, nem működött

Rákattintottunk a www.holtankoljak.hu weboldalra, amely Magyarország első, átfogó üzemanyagár-keresőjeként hirdeti magát. Támpontként ugyan elmegy, de a legolcsóbbként feltüntetett kútnál 5 forinttal többet mutatott a tábla, mint a weboldalon.

A legjobb megoldás, ha nyitva tartjuk a szemünket. Egy idei rendelet szerint már minden benzinkút köteles feltüntetni árait jól látható helyen, és furcsamód ennek eleget is tesznek.

Kirándulni nem, figyelni érdemes!

Budapest határain belül nem érdemes sokat autózni a diszkontkutak miatt, mivel gyakorlatilag elvesztették árelőnyüket a többiekkel szemben. Az Auchan ugyan a legolcsóbbak között van, de nincs shop, ahol vásárolhatnánk, ezzel a szemben a Tescót pont az olcsó kis bolt teszi vonzóvá, a kedvező üzemanyagárak mellett.

A régebb óta működő kúthálózatok közül az AGIP és az ESSO szinte mindenütt olcsó, de a Shell és a MOL is kínál jutányos áron, kivéve néhány arcpirítóan drága állomást – a Shellnél ilyen például a Fő utcai, a MOL-nál pedig az Istenhegyi úton található pénzverde.

Jó tanács: próbáljunk olyan helyen tankolni, ahol a közelben több más kút is van, az árverseny miatt itt biztosan olcsóbban jutunk hozzá az üzemanyaghoz, mint egy kókadtan árválkodó kútnál. Ha lehet, kerüljük a tankolást az autópályák mentén!

Cikkünkkel nem tudunk teljes képet nyújtani a hazai árakról, ezért tanácsos mindenkinek saját szemével és pénztárcájával felmérnie az árviszonyokat, mivel még az is előfordulhat, hogy a jól láthatóan kiírt árnál többet, vagy kevesebbet kell otthagyni az üzemanyagért. A trendek viszont érdekesek, legyenek résen!