Amíg minket az új Swift ára foglalkoztatott, a német Suzuki importőr esze egészen máshol járt. Azzal bajlódtak, hogyan tudnának egy kis hírverést csapni a háttérbe szorult japán márka körül. Aztán jött az ötlet, hogy Michaela Schaffrath színésznőt kérik fel a kampányhoz. Ez úgy önmagában nem is lenne érdekes, ha a német hölgy történetesen nem Gina Wild néven vonult volna be a köztudatba pornószínészként. Biztos ők is olvasták azt a német kutatást, amely szerint a nők és autók az agy ugyanazon részét stimulálják.

cikk és képek – Pornósztár Suzukiban
A nők és az autók hatása az agyra

Teszteltük a Citroën C4-est. Talán a legjobb motor, az 1.6 HDi jött elsőként, mégsem voltunk teljesen elégedettek. Az volt a baj, hogy a forradalmi külső, a fix kormányagy, a beépített illatosító felfokozta a C4-es iránti érdeklődésünket. Aztán a C4-esről is kiderült, hogy csak egy autó, nincs benne semmi különös.

Citroën C4 teszt

No fene, a Bosch lenne a 2004-es év legnagyobb beszállítója? Úgy tűnik, a dízel-boom kedvezett a Boschnak, míg a korábbi világelső Delphi veszített részesedéséből, ráadásul a gyenge dollár sem az ő malmukra hajtotta a vizet.

Változtak a Forma-1 szabályai, amikről sorra kiderültek, hogy nem váltak be. Sebaj, 2006-ban újra változik az időmérő, és megint lesz kerékcsere. Hajrá verseny, félre pénz!

Teszteltük a Renault Modust, róla elég ennyi. Kábé ugyanezt tudjuk elmondani az új Fiat Cromáról. Egy ilyen név komolyabb megtestesülést érdemelt volna.

2005-ben már teljes egészében Palik Lászlóról szólt itthon a Dakar Rali. Laci még az utolsó napra is tartogatott izgalmakat, majdnem kiesett. Aztán mégsem, és ő lett a legjobb magyar.

Januárban kezdtek bedurvulni a benzinárak, akkor a 242,5 forint miatt fájt a fejünk. Még nem is sejtettük, hova vezet a február, no meg az év további része. Folytatjuk…