[bekkep]A 2003-as mobil DJ xB Scion és a tavalyi mobil házimozi tC projekt után idén olyan változatot mutattak be a Yaris-ra épülő nyitott kisautóból, amely akkor is a száguldás élményét nyújtja a vezetőnek és utasainak, mikor behúzzák a kéziféket és a sebességváltókar üresben van.

A világ valaha épített leggyorsabb sportkocsijaival is felvehetjük a versenyt a tanulmányautóban, hála a három összekapcsolt Microsoft XBOX 360-on futó Forza Motorsport programnak.

Hogy valóban élvezhető legyen egy autóverseny, miközben a parkolóban ücsörögnek a játékosok, arról a két 19 colos monitor gondoskodik. Így a vezeték nélküli játékvezérlők kézbevétele után az anyósülésen ülő baráttal is összemérhetjük vezetői tudásunkat, akár a valósághű Nürburgringen is.

[bekkep]Ha a monitorok által nyújtott képnél nagyobbra vágyik a játékos, akkor a gépházfedelet felhajtva egy vetítővászon tűnik elő, amelyre az autó hátuljában elhelyezett projektor vetíti a versenyt. Persze, ha akad egy tizenkét méter széles fehér falfelület, akkor tizennyolc méteres távolságból, az autós mozikhoz hasonló élményben lehet része a versenyzőknek.

Természetesen nem hiányozhatnak a navigációs és a csúcsminőségű audioberendezések sem az autóból, bár nem valószínű, hogy valaha is utcai forgalomban látjuk viszont.