A sportos hátú: Audi A3 Sportback 1

A sportos hátú: Audi A3 Sportback

Valami mást akart az Audi, amikor azon gondolkodtak, hogyan toldják meg két ajtóval, meg egy csomagtartóval az új A3-ast. Nem akartak mezei ötajtós példányt készíteni, mint az előző generációnál. Ezért találták ki a Sportback-et, aminél egy harmad ötajtós, egy harmad kombi, a maradék egy harmad pedig kupé részből áll össze.

Kombira még soha senki sem próbálta ráfogni, hogy valamely része kupé akarna lenni. Ennek az autónak bizony van kupés eleme is, bár az igazat megvallva, keresni kell. Ez legyen egyéni feladat. Sokkal fontosabb a kombis, illetve ötajtós jelleg.

Alapesetben az Audi A3 vérpezsdítő jelenség. Rendkívül jó vezetni, príma a futóműve, közvetlen a kormányzása, jól kapcsolható a váltója. Öröm minden egyes perc, amit a volán mögött tölthetünk. Maga az autó is jól néz ki, ördögi tekintete magával ragadja az embert.

Egy baj van csak: hátra ülni nem jó. Hely van bőven, mivel ez az autó is az új Golf padlólemezét kapja, csak a szűk ajtónyílás, és a nyithatatlan hátsó ablak kerget két perc alatt idegbajba minden hátra kényszerülőt. Ha nem élvezik a passzív autóvezetés nyújtotta élvezetet, akkor az egész A3 meg van lőve részükről.

Nekik nyújt valami mást az A3 Sportback. Az utónév nem csupán arra akar utalni, hogy ez az autó egyáltalán nem kombi, és ezért nem kapta meg az Audiknál szokásos Avant fedőnevet.

Ez az autó sportos, a vak is láthatja. És teljesen más, mint az A3-as. Más az eleje és más a hátulja is. Az A6-oson és az A8-ason bevetett, meg nem nevezett források szerint Walter ‘de Silva agyából kipattant orr-rész a Sportbackre is felkerült.

Ettől az új márkaképbe gond nélkül becsúszik a Sportback is. Hátra hasonló világítótestek kerültek, mint amik a megújult A4-esre vagy az A6-osra. Ez egy picit zavarossá teszi az autó egészét, de ez legyen azok baja, akik egyszerre látják hátulról és szemből az autót.

Sokkal fontosabb, hogy milyen hátul. Jelentem, nagy! Elférni, vagyis inkább elterpeszkedni könnyen megy. Be- és kiszállni is, mivel a hátsó ajtók nyílási szöge szokatlanul nagy, majdnem derékszögig lehet őket kitárni. Aztán ott van a csomagtartó is, ami szintén nem kicsi. 370 liter nem egetverő érték egy kombitól, de ez az autó nem is kombi. Ötajtósokhoz mérve már nem is rossz, mivel a Golfé 350, az Astráé pedig – pótkerék helyett defektjavítóval – 380 literes.

Egy dologban még biztosan sokkal jobb az A3 Sportback, kurta ajtószámú testvérénél. Ez a motorkínálat. Dízelek terén nincs csoda, a megszokott, jól teljesítő 105 lóerős 1,9 literes és a 140 lóerős 2,0 literes áll hadba.

Benzines oldalról viszont megjelent egy új motor, a 2,0 literes turbó FSI. Ez az alapból 150 lóerőt produkáló motor a feltöltő segítéségével 200 lóerősre hízott, ami tekintélyes élmény-rásegítő. Hiába tud nagyon jó futóművet, kormányzást, és váltót felsorakoztatni az A3-as, azért 200 lóerős motor is kell a valódi élmény megismeréséhez. Ezzel ugyanis 7 másodperc alatt máris 100-on van az autó, végsebessége pedig 250 km/óra, korlátozva. És ez még nem minden!

Természetesen a háromajtós A3-asban megismert 3,2-es V6-os maradt a kínálatban, 250 lóerős teljesítményével. Akinek a motor helyett elég a presztízs és a magyarázható élmény, választható 102 vagy 115 lóerős 1,6-ost is, 5,4 milliótól.