22 colon gördülő Racing Dynamics 750 1

22 colon gördülő Racing Dynamics 750

Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott a BMW gyár új zászlóshajója, az új hetes széria. Nem tétlenkedett sokat a Racing Dynamics, különleges tuning készletet készítettek az autóhoz az egyediségre vágyok számára. A német-olasz tuning cég 1987-óta foglalkozik BMW-k átalakításával, így megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a bajor gyár autóival kapcsolatban.

Természetesen átalakították a 745i motorját, hogy még nagyobb teljesítményt nyerjenek ki belőle. Az eredeti 4,4 literes V8 motor hengerűrtartalmát 5,0 literesre növelték. Ezt új hajtókarok, valamint dugattyúk alkalmazásával érték el. Új, kissé megváltoztatott vezérműtengelyek mozgatják a motor 32 szelepét. Módosították a motor vezérlését is, valamint a szabályozó elektronikát is kiiktatták. Összességében az eredeti 333 lóerő helyett jelenleg 395 lóerő várja a vezető parancsait.

Ennek az erőforrásnak az RD 5,0 V8 nevet adták a tuningmesterek. Egyelőre a motor nyomatékáról nem árultak el túl sokat, ám azt már tudni lehet, hogy több mint 500 newtonméter. Aki további lóerőkre vágyik, az a jövőben majd választhat még sportosabb vezérműtengelyeket és sportkipufogó rendszert is. Ezek alkalmazásával már 450 lóerőt lehet hadba állítani. Egyelőre nem kerültek nyilvánosságra az autó menetteljesítményének adatai, de a kiiktatott szabályzó elektronika már sejteti, hogy a végsebesség jócskán 250 km/h felett van.

A legnagyobb dobása azonban a német-olasz cégnek, hogy 22 (!!) colos Racing Dynamics RS2-es felniket is kínál az új heteshez. Ez az érték azonban csak Európában meglepő, az USA-ban már ez is megszokott. Akinek nincs szüksége ilyen extrém méretű felnire, az megelégedhet egy 20 colossal, és 285/30ZR20 AVS Sport gumikkal is. Természetesen mindkettőt csak az általuk kifejlesztett, keményebb hangolású futóművel ajánlja a Racing Dynamics. Ennek előnye, hogy nem szünteti meg a 7-es luxusát, de növeli az autó stabilitását.
A nagyobb teljesítmény mellé erősebb fékekkel szerelték fel az RD 750-est. Elől-hátul nagyobb vágott tárcsák biztosítják a nagyobb lassulást.

Változtattak az autó külső megjelenésén is. A hetes széria is megkapja a nagysikerű Tornado optikai csomagot. Ennek leglátványosabb részei az első és hátsó lökhárítók. Nagyobb beömlő és két új légbevezető nyílás teszi agresszívabbá az elülső részt. A két új nyílás a fékekhez juttat még több friss levegőt, evvel is fokozva hatásukat. Alumíniumborítást kapott a lökhárító alsó-középső része, ami tovább emeli az exkluzivitást. Diffuzort alakítottak az új hátsó lökhárító középső részén, ami nagy sebességnél segít az autó stabilizálásában. Mind az első, mind a hátsó ütköző mélyebbre megy, mint gyári testvéreik, ezzel is sportosabbá teszik a hetes megjelenését.

Nem ismeretes egyelőre az autó átalakításának költsége sem, de egy biztos, hogy nagyon sokat kérnek majd az egyedi megjelenésért.