Egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után.

A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen a helyszínen életüket vesztették. A mentés jelenleg is folyik – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára.

A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került. A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.

Több halálos áldozata van az M3-as autópályán vasárnap hajnalban történt buszbalesetnek 1

A huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre érkeztek. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálták a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta rekedt embereket.

A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult – írták.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott. Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette.

A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van.