Fennállásának 113 éve alatt nem épített még olyan erős orrmotoros autót az Aston Martin, mint a most bemutatott Valen. Sőt: jelenleg egyetlen olyan sorozatgyártású gépkocsi sem létezik, amelybe nagyobb teljesítményű orrmotort szerelnének.




A pontos számok pedig 850 lóerő és 1000 Nm, amit 12 hengerre elosztott 5,2 literes lökettérfogatból, két turbófeltöltő beépítésével hoztak ki a mérnökök. Az autó álló helyzetből 3,0 másodperc alatt gyorsul 96 km/órára, végsebessége 344 km/óra.
Az impozáns menetdinamikának két kulcsfontosságú oszlopa van.
Az egyik a ZF által gyártott, nyolcfokozatú automata sebességváltó, amelyet a cég GT4-es motorsport-programjához fejlesztett vezérlő szoftverrel szereltek fel, így gyorsabban kapcsol.
Az autó négy üzemmódot kínál, a normál fölött sport, sport+ és versenypálya (Track) áll rendelkezésre. A két sportprogramban a gázpedál csekély mozdítására is jelentős mértékű fojtószelep-nyitással reagál a motor, Track üzemmódban viszont a harapós kezdeti gázreakció helyett tartósan és egyenletesen adja le a fokozott motorteljesítményt az autó, hiszen itt az adagolhatóságon van a hangsúly.
A Valen 110 kilogrammal könnyebb, mint az Aston Martin mezei V12-es architektúrája. Ehhez tömegével alkalmaztak szénszálas kompozitokat, alumíniumot, titánt és magnéziumot. További majd’ 17 kg spórolható el a tömör alumíniumból mart lengőkarokat, titán futóműcsavarokat és egyéb könnyített futómű-komponenseket tartalmazó Lightweight Pack megrendelésével.
A szériakivitelű magnézium keréktárcsákra kifejezetten ehhez a modellhez fejlesztett Pirelli P Zero R vagy P Zero Winter 2 okosabroncsok kerülnek.
Módosították a lengéscsillapítókat, a kormányművet, a karbontárcsás fékrendszert, átállították a kerékdőlést és újraprogramozták az ESP-t. Mindkét tengelynél nőtt az oldalirányú merevség – hátul mereven beépítgett segédváz tartja a futóművet –, a kezesre hangolt futóművel olyan pontosan és közvetlenül irányítható az autó, mintha rövidebb és könnyebb volna.
A kipufogórendszer teljes egészében titánból készült, a négy végcsövet 3D nyomtatóval formálták meg ugyanebből az ultra könnyű fémből. A felsők mindig nyitva vannak, míg a diffúzorba integrált alsókat szelep nyitja és zárja, az aktuális üzemmód függvényében. A rendszer hangzását is áthangolták.
Nincs az a műszaki tartalom, amely mellett ezen a szinten mellékes lehet a dizájn. A tervezők merészen értelmezték újra a márka jellegzetes hűtőmaszkját: a felső púp megmaradt ugyan, de az erős kontúr eltűnt. A lökhárító gyakorlatilag teljes szélességében húzódik a légbeömlő, alulról splitter zárja a tátongó torkot.
A motorházfedél közepén légcserélő segíti a turbók hűtését, a fedél belépő élétől kiindulva törésvonal szeli ketté a kerékdobokat, és húzódik egészen az oldalajtók közepéig.
Az első kerékdob hátsó felén légfüggönyt találunk, az oldalsó küszöb hangsúlyos örvénylés-szabályozó (és ezáltal a felhajtóerőt csökkentő) idomokban végződik. Új a B- és C-oszlopok közé beillesztett, apró oldalablak.
A csomagtérfedél viszont nem üvegezett, nincs tehát hátsó szélvédő. A csomagtartó mindössze 170 literes, kihasználását méretre szabott táskacsomag segíti, ha kéri a vevő. A poggyász be- és kipakolásához védőtakaró hajtható ki a lökhárítóra.
Hátul faltól-falig zárófény illeszkedik a fedélre integrált szárnyhoz.
A képeken látható, színjátszó Androméda-piros fényezés csak egy a számos választható árnyalat közül, de a szénszálas karosszéria kérhető festés nélkül, pusztán lakkozva – igaz, ez a lakk színezhető, illetve fényes és matt kivitelben egyaránt rendelkezésre áll.
Az utastérben 3D nyomtatóval létrehozott komponensekből összeállított, keskeny padlókonzol, új fejlesztésű sportülések (vagy opciós karbon versenyülések), továbbá számtalan kivitelben és árnyalatban kérhető bőrkárpitok és szintetikus huzatok teremtenek egyedi hangulatot.
A központi érintőképernyő markánsabban fordul a vezető irányába, a légbeömlőket és egyéb komponenseket átdolgozták, hogy a lehető legkisebb mértékben vonják el a figyelmet a vezetéstől.Az Aston Martin Valen mindössze 150 példányban készül, az első példányokat 2027 tavaszán vehetik át az ügyfelek.
















