Az elmúlt években a McMurtry Spéirling prototípusa bámulatos eredményeket ért el: pályacsúcsot döntött a Goodwoodi Sebességfesztivál hegyi felfutó versenyén, majd a Top Gear autós műsor tesztpályáján (egy korábbi Forma-1-es versenyautót lökve le a dobogó csúcsáról), végül tavaly egy egész világ nézte száját tátva, amint fejjel lefelé araszolt előre egy speciálisan erre a célra kialakított állványrendszeren.

Akkor nyilván minden autóbolond – azok is, akik ki tudták érte fizetni az 1,2 millió angol fontra rúgó vételárat, és azok is, akik csak a távolból csodálhatták – abban reménykedett, hogy a McMurtry a lehető legkevesebb változtatással veszi majd gyártásba a nagyon apró, nagyon könnyű villanyautót.

8 fotó

Nos, nem így lett. A prototípusokhoz képest 95%-ban vadonatúj elemekből épül fel a végleges autó, ami ebben az árkategóriában nem kompromisszumokat sejtet, hanem épp ellenkezőleg: az ügyfelek vélhetően egy még sokkal jobb játékszert vehetnek majd birtokba.

 

A F1-es szintű vezetési élményt ígérő McMurtry Spéirling Pure (ez a végleges és hivatalos elnevezés, ami egyébként további modellváltozatok, így remélhetőleg egy közúti kiadás érkezését predesztinálja) állítólag anélkül lett sokkal használhatóbb, hogy veszített volna fenomenális értékeiből a gyorsulás, a tapadás, a technológiai tartalom, az esztétikum és a hangzás tekintetében.

Az akkumulátor a korábbi 60 helyett 100 kWh kapacitású, így egy feltöltéssel hosszabb ideig használható. Az akku egyébként kereskedelmi forgalomban szabadon kapható, hengeres lítium-ion cellákból (Molicel P50B NCA 21700) épül fel. Az akku szabványosított, moduláris kialakítása lehetővé teszi a konstrukció jövőbeli fejlesztését, tökéletesítését. A fékenergia-visszanyerés akár 200 kW teljesítményre képes.  

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 6

A villanymotorok maximális forgatónyomatéka megnőtt, az erőátvitelt megerősítették. Azt már korábban elárulta a manufaktúra, hogy a hűtőrendszert előre költöztették. Nem csak az ajtónyílás, de a teljes jármű mérete is nőtt, ami az áthelyezett radiátorokkal együtt egyenletesebbé tette a légáramlást az autó körül, illetve a vázszerkezeten belül kialakított csatornákon.

Ha egymás mellé tennénk, nyilván látnánk a különbséget a prototípus és a végleges modell formai részletei között. A cég új szénszálas monocoque vázat tervezett a Spéirlinghez, amely minden globális motorsport-előírásnak megfelel. A fülkében több férőhely jut a lábnak és a könyöknek, a ki- és beszállás egyszuerűbb, az A-oszlopokat átköltöztették, így jobb a kilátás.

 

A hossz 11, a szélesség 14 százalékkal nőtt, a tengelytáv 2,0 helyett 2,2 méter (a nagyobb akku miatt.) A másodlagos ajtó forgópántokon nyílik, amelyeket egymástól távolabb helyeztek el, így kevésbé vannak útban meneküléskor.

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 7

A hátsó szárnyat hattyúnyak-konzolra emelték, így elfér alatta egy apró csomagtartó, amit pont egy bukósisakra és egy HANS nyakvédő elemre méreteztek.

Az autó fényszórókat is kapott, így nem csak fényes nappal használható, továbbá felkerültek az irányjelzők, vészvillogók, féklámpák és a fénykürt, így hiánytalan a felkészültség a pályanapok kihasználására.

A Spéirling egyik legkülönlegesebb eleme a leszorítóerőt termelő aktív rendszer – magyarul porszívó. ez új lapátokat kapott, de a villanymotorokat és azok hűtőrendszerét is lecserélték. A teljes rendszert áthelyezték, javítandó az autó általános tömegközéppontját.

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 8

Ez a „Downforce-on-Demand” elnevezésű rendszer már álló helyzettől akár két tonnával préseli a talaj irányába az autót, a fékezéskor és kanyarodáskor elérhető (kezelhető) legnagyobb gyorsulás 3g.

A ventilátorok percenként 23 ezret forognak – azért van belőlük kettő, hogy meghibásodás esetén se szűnjön meg azonnal a leszorítóerő. A levegő egyébként nagy sebességgel, hátul távozik, sugárhajtóműként süvítve, ami különleges hangzást kölcsönöz az autónak.

A porszívó működését lehetővé tevő, a vákuumot a helyén tartó szoknya tartós és rugalmas, a fejlesztők szerint élettartama több ezer kilométer. A szoknya kis sebességű manőverezéshez, illetve szállításhoz felemelhető. Az erre szolgáló pneumatikus rendszert a prototípusoknál külső légtartályból kellett előre feltölteni, a szériaverzió fedélzeti kompresszort kapott.

Amúgy a porszívós rendszer is új helyre költözött, az új elrendezésben szabadon látszik a szívótorok, ami egészen egyedi stíluselem.

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 9

Nőtt a kerékkitérés, a névleges szabad hasmagasság (használat közben) 20%-kal nagyobb lett.

Az abroncsok kereskedelmi forgalomban kapható Michelin fél-slick gumik, de a prototípusokhoz képest  – erről szintén esett már szó – elöl 11, hátul 3 százalékkal szélesebbek, ráadásul mindkét tengelyen 15 mm-rel növelték az oldalfal magasságát.

A korábban elektromos kormányszervót hirdaulikus rendszerre cserélték, a könnyebb kormányozhatóság és a pontosabb visszajelzés érdekében F1-es eredetű szelepekkel. A lengéscsillapítók felárért elektromosan szabályozhatók.

A belső tér eredetileg spártaian funkcionális volt, mostanra némi kifinomultság is költözött bele. Az üléseket pontosan az ügyfél méreteire és igényeire szabják, így egyszerre kényelmesek, biztonságosak és kínálnak tökéletes visszajelzést az autótól. Az ülés, a kormány és a műszerfali borítás különböző színekben, csíkozásokkal, öltésekkel és logókkal díszíthető.

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 10

A kormánykerék egyedi fejlesztés, a kezelőfelület egy grafikus központi képernyő, amire minden fontos info lehívható.

Az akkumulátor a környezeti hőmérséklettől és a töltő teljesítményétől függően 20-60 perc alatt feltölthető (20-95%.) A McMurtry kidolgozott és felárért kínál egy hordozható 100kWh-os, 120 kW teljesítményű „powerbank”-et, amiről bárhol feltölthető a Spéirling Pure. A powerbank bármilyen szabványos háromfázisú áramforrásról feltölthető a boxban.

A karosszériát, illetve magát a monocoque vázszerkezetet is szervizajtókkal szerelték fel, ami nagyban leegyszerűsíti, gyorsabbá és olcsóbbá teszi a szervizelést, karbantartást. A porszívó légszűrő-kazettája például az oldalsó gondolán kialakított nyíláson keresztül kiemelhető és kitisztatható.

A Spéirling Pure minden eleme testre szabható, a keréktárcsáktól kezdve a külső megjelenésen (fényezés és matricák) át az egyedik belső burkolatokig. Ügyelni fognak arra, hogy ne hagyja el két egyforma autó a gyárat.

Elkészült a Forma-1-es élményt ígérő sportautó 11

McMurtry Spéirling Pure műszaki adatok

Gyorsulás, 0-96 km/óra mp 1,55 (30 cm kigurulás után
Max. kanyar-/ negatív gyorsulási erő g 3 / 3
Végsebesség km/óra 305
Leszorítóerő, max kg 2000
Motorteljesítmény LE 1014
H x Sz x M mm 3815 x 1795 x 1056
Tengelytáv mm 2200
Hatótávolság km 40 – 50 (LMP2 versenyautónak megfelelő tempóval)
Töltési időtartam, 20-95% perc 20 – 60
Vezetőtámogatás   TCS és ABS
Kényelmi funkciók   Légkondicionáló (opciós), testre formált ülés, állítható kormány és pedálsor
Abroncsok   Michelin slick (globális elérhetőség), elöl 30/68-18 Michelin Pilot Sport GT S8M, hátul 31/71-18 Michelin Pilot Sport GT S8M
Fékek, elöl/hátul   390 x 34 mm, belső hűtésű karbon kerámia tárcsák, 6 dugattyús Brembo nyergek
Váz és karosszéria   Karbon kompozit monocoque, együléses, zárt fülke
Max. pilótamagasság cm 201
Akkumulátor kapacitása kWh 100
Hajtáslánc   két villanymotor, hátsókerék-hajtás, e-differenciálmű
Tömeg kg kb. 1350, plusz opciók
Vételár (plusz adók, szállítás, és opciók) Euro / Ft 1 150 000 / 407 000 000