Fokozatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon: május végén közel 77 ezer volt a tisztán elektromos személyautók száma a hivatalos adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 53 ezerrel. Vagyis egy év alatt 43 százalékos növekedés következett be.

A növekedés a Netrisknél is látható: a múlt évben 3200, az idén viszont már több mint ötezer elektromos autóra kötöttek kötelező felelősségbiztosítást május végéig.

Az idei év első öt hónapjában a magánszemélyek által megkötött kötelező felelősségbiztosítások esetében az átlagdíj 52 ezer forint volt, ez éves szinten stagnálást jelent. A Netrisk adatai szerint a legtöbb kötelezőt Teslákra kötötték, a második helyen áll a Nissan, majd a BMW következik. A top 10-es listán helyet kapott még a BYD, a Hyundai, a Volkswagen, a Renault, a Kia, a Dacia és az Opel.

A belső égésű motorral szerelt autókhoz hasonlóan az elektromosoknál is alacsony a casco aránya. A Netrisk adatai szerint az idei év első öt hónapjában megkötött több mint 500 villanyautós casco 30 százalékos növekedést jelent éves szinten. A kizárólag magánszemélyek által kötött cascoszerződéseknél az átlagdíj mindössze 1,5 százalékkal, 230 ezer forintra nőtt.