Két projektben vizsgálják a 15 perces városokhoz köthető fenntartható közlekedési módokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói. (A 15 perces város koncepciója szerint a napi szükségleteket kielégítő helyszínek fenntartható közlekedési módokkal maximum 15 perces utazással elérhetők.)

A DREAMS projekt a főváros belső területein működő BuBi kerékpárkölcsönző rendszer kiterjesztését valósítja meg egy külvárosi pilot során, a Car-goNE-City nevű pedig a megosztott kerékpározás különböző lehetőségeit vizsgálja. Mindkét esetben bevonják a lakosokat.

„Azt szeretnénk megvizsgálni, hogy a BuBi a külvárosban, szigetszerűen hogyan tud működni, ezért Rákosmentén létesítünk néhány állomást.” – mondta a bme.hu-nak a DREAMS-ről Esztergár-Kiss Domokos, a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék tudományos főmunkatársa.

A megvalósítás során első lépésként egy átfogó összehasonlító elemzés készül a 15 perces városi életmód lehetőségeiről, majd új üzleti modelleket és stratégiai keretrendszereket fejlesztenek és tesztelnek, hatékony döntéstámogató eszközöket tervezve és alkalmazva – áll a projekt ismertetőjében.

 A pilot nagyjából egy év múlva kezdődhet, addig is az új állomások helyét keresik a kutatók, a helyi érdekeltekkel közösen.

A Car-goNE-City projekt azt vizsgálja, hogy a 15 perces városokban a megosztott kerékpáros közlekedés segítségével hogyan lehet növelni az alapvető városi funkciók elérhetőségét és ezzel együtt csökkenteni a szállítási költségeket és az egyéni autóhasználatot. A projekt céljai között szerepel a 15 perces városok időalapú elérhetőségének tanulmányozása olyan innovatív módszerek kidolgozásával, amelyek magukban foglalják a megosztott mobilitást.

Itt nem lesz budapesti kísérlet, alapvetően módszertanok fejlesztéséről van szó. A lakosok preferenciáit kérdőívekkel szondázzák, például a teherszállításra alkalmas kerékpárok kölcsönzése iránt igényről.

A Vezess is végzett nemrég egy kutatást, azt vizsgáltuk mennyien használják a kerékpárutat Budapest belvárosában télen. Itt az eredmény: