Huszonhétezer kilométeres utazás villanyautóval? Ez jelenleg csak a nyilvános töltőpontokban bővelkedő nyugat-európai, illetve kaliforniai térségben tűnik megvalósíthatónak. Chris és Julie Ramsey viszont más körülmények között szeretne ekkora távolságot megtenni egy Nissan Ariyával: a Föld két mágneses pólusa, azaz az Északi- és Déli-sark közé terveztek maguknak expedíciót.

20 fotó

Ilyet még senki nem kísérelt meg, ha tehát Ramseyék sikerrel járnak, azzal világrekordot állítanak fel (tulajdonképpen akkor is, ha kudarcot vallanak, de mégis jobb volna, ha épségben célba érnének). Ha valakinek, nekik van esélyük erre: évekkel ezelőtt egy Nissan Leaffel már teljesítették a 17 ezer kilométeres Mongol-ralit.

Őrült kalandra készülnek villanyautóval 6

Az elektromos crossover átalakítását a téma legnagyobb szakértőjére, a Nissan régi partnerére, az izlandi Arctic Trucks műhelyre bízták. Ők átalakították a felfüggesztést, és 39 colos, ballonos abroncsokat szereltek a kocsi alá. Az akkumulátor, a hajtáslánc és az összkerékhajtási rendszer változatlan maradt.

Őrült kalandra készülnek villanyautóval 7

Hogy ne függjenek külső áramforrástól, a Ramsey család hordozható áramfejlesztőről fogja tölteni az autó akkuját. Az utánfutóra szerelt szerkezet szétszedhető, kis tömegű szélturbináról és napelemekről tölti saját akkuját, amelyről aztán az autót lehet energiával táplálni. A megoldás logikusnak hangzik, mert a sarkvidékeken hosszúak a nappalok (mármint nyáron), és erős szél fúj.

Őrült kalandra készülnek villanyautóval 8

Az expedíció két másik eszközéről is beszámolt a páros: az egyik egy kamerás drón, amivel reményeik szerint lélegzetelállító felvételeket készítenek majd, a másik pedig egy beépített presszógép, amihez jelentős mennyiségű fair trade kávét visznek magukkal.

A négy éve tartó előkészületek után elvileg idén márciusban útnak indul az expedíció, a tíz hónaposra tervezett utazásról az expedíció weboldalán vezetnek majd digitális naplót.

a videó a hirdetés után indul