Május 17-től a német piacon minden eddiginél fejlettebb önvezető funkciókkal vásárolhatók meg a Mercedes S-osztály, illetve EQS példányai. Nem is olyan magas felárért (modelltől függően 5000, illetve 7430 euróért, azaz 1,9-2,8 millió forintért) olyan autóhoz juthatnak az ügyfelek, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén, sűrű forgalomban vagy dugóban, előre meghatározott autópálya-szakaszokon, legfeljebb 60 km/óra sebességnél képes átvenni a vezetés minden feladatát a sofőrtől.

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 1
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 2

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 40
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 41
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 42
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 43
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 44
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 45
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 46
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 47
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 48
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 49
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 50
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 51
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 52
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 53
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 54
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 55
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 56
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 57
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 58
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 59
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 60
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 61
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 62
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 63
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 64
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 65
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 66
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 67
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 68
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 69
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 70
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 71
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 72
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 73
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 74
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 75
Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 76
Fotó megosztása:

A hosszú feltételrendszer jól mutatja, hogy messze még a robotautó álma, ugyanakkor a reggeli, esti csúcsforgalomban mégis csak jó szolgálatot tehet a vezetőt tehermentesítő technológia.

A Drive Pilot rendszer minden körülményt alaposan ellenőriz, nem a sebességet és a követési távolságot, de az útvonal jellegét, az esetleges eseményeket, valamint a jelzőtáblákat is.

A rendszert az teszi különlegessé, hogy képes önállóan reagálni a váratlan helyzetekre, akár fékezéssel, akár kikerüléssel előzve meg a balesetet.

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 77

A technológia a Mercedes vezetőtámogató csomagjára épül, amit további szenzorokkal – radarokkal, lézeres radarokkal (LIDAR) és kamerákkal – egészít ki, ugyanakkor ultrahangos érzékelők, illetve páratartalom-érzékelők is kerülnek az autókba.

A Mercedes-Benz 2022 végéig az USA két államában, Kaliforniában és Nevadában is be kívánja vezetni a technológiát, ami a jogi engedélyeztetésen múlik.

A Mercedes közleménye szerint ők az első olyan autógyártó, amely nemzetközi tanúsítványokkal rendelkező, 3. szintű autonóm mobilitási technológiát képes kínálni.

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 78

Az autókat a biztonságos működéshez szükséges redundáns alrendszerekkel szerelték fel: ilyen a fékberendezés, a kormánymű, az energiaellátó rendszer, valamint a szenzorok környezetet és forgalomdinamikát ellenőrző csoportjai.

Az akkumulátorból, a kormányzó villanymotorból, a kerekek forgási sebességét érzékelő rendszerekből, valamint az adatok feldolgozását, a számításokat elvégző rendszerekből szintén készültek tartalékokkal. Ezen túlmenően a szenzorok javarészt átfedésben dolgoznak, azaz egymás feladatait is képesek elvégezni, mindegyik a maga módján (ultrahanggal, optikai érzékeléssel, rádióhullámok segítségével stb.).

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 79

Amennyiben tehát meghibásodás történik, a gépkocsi képes visszaadni a vezetést a sofőrnek, és hagyományos módon tovább haladni. Amennyiben az átvétel 10 másodpercen belül nem történik meg, a gépkocsi feltételezi, hogy baj van, és biztonságos módon leáll – a vészhelyzeti megállás módját és nyomvonalát folyamatosan számolja az autó, így azonnal képes reagálni.

Az önvezetéshez a szokásosnál pontosabb helyzetmeghatározás szükséges; ezt a GPS mellett a különböző érzékelők által begyűjtött, anonimizált adatok, valamint egy háromdimenziós, nagy felbontású térképadatbázis biztosítja; utóbbi nemcsak az útfelület térbeli geometriáját tartalmazza, de a környezet jellemzőit is, méghozzá centiméteres pontossággal. A központi adatbázisban tárolt térképadatok folyamatosan frissülnek; az autó pedig folyamatosan összehasonlítja a térkép saját példányát ezzel a központi verzióval. Így változó fényviszonyok, illetve esetleg piszkossá váló szenzorok esetén is akadálytalan a navigálás.

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 80

A biztonsági funkciók, pl. a gyalogosfelismerés terén, tudatosan konzervatív megközelítést alkalmaztak: a teljesen öntanuló algoritmusok helyett a „felügyelet melletti tanulást” választották. Olyan vezérlést kapott tehát a rendszer, amelyet tesztkörnyezetben a végtelenségig kitanítottak a gyalogosok felismerésére, illetve amelynek korlátozták a további tanulási képességét. Így lehetett biztosítani, hogy a körülményektől függetlenül minden esetben helyesen észleljék és kategorizálják az akadályokat a gépkocsik.

Ami a jogi feltételeket illeti, a vezetőre továbbra is állandó szükség van az autóban, ő ügyel ugyanis arra, hogy a KRESZ egyéb előírásait betartsa, illetve vészhelyzetben neki kell visszavennie a vezetés folyamatát.

Berlinben már sofőr nélkül járnak a Mercedesek 81

Míg a közlekedés terén a 3. szintű autonóm technológiák is mérföldkőnek számítanak, az egyszerűbb részfeladatok megvalósításában előrébb jár a Mercedes; reményeik szerint hamarosan bevezethetik a 4. szintű önvezető parkolásra képes technológiát, amely már egyáltalán nem igényel emberi beavatkozást.

Kattints ide, ha videón is megnéznéd, hogyan működik, és mire képes a Mercedes 3. szintű önvezető technológiája.