Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője a demonstráció alkalmából megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az utolsó tarifakorrekció, vagyis 2017 óta a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben. Emellett azóta mintegy kétmillió forinttal drágult a taxiszolgáltatásra alkalmas autók átlagára, és jelentős veszteséget okozott az elmúlt időszak járványhelyzete is a személyfuvarozók számára.

A taxisok azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a taxiszolgáltatást országosan is szabályozó rendeletében határozza meg a minimumtarifát. Horacsek Róbert szerint a jelenleg 700 forintos kiállási díjat 1000 forintra, a mostani 300 forintos kilométerdíjat 500 forintra, a percdíjat pedig 75-ről 100 forintra kellene emelni. Ezt tekintik tárgyalási alapnak.

A Hősök terén megtartott demonstráción mintegy 200 taxi jelent meg, a sárga járművek gyakorlatilag körülvették a Millenniumi emlékművet övező közutat. Ugyanakkor csupán nyolc járművel indultak el átadni a követeléseiket tartalmazó petíciót. A Főpolgármesteri Hivatalban Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorban pedig Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vette át a dokumentumot.