Közel húsz éve gyárt elektromos járműveket a kanadai Daymak. Eleinte biciklik és rollerek szerepeltek a palettáján, mostanában azonban belehúzott: repülő villanyautókat, motorizált tricikliket szeretne piacra bocsátani.

Parkolás közben pénzt termel ez a jármű 1

Aldo Baiocchi, a Daymak elnöke

A Spiritus Ultimate egy négy méternél rövidebb, de két méter széles, 128 cm-es, kétüléses jármű. A csúcskivitel mindhárom kereke hajtott, és bár a 200 lóerős összteljesítmény nem hangzik soknak, a 600 kilogrammos menetkész tömeg és a 0,13 (!) közegellenállási együttható azt jelenti, hogy a fura szerkezet 1,8 másodperc alatt gyorsul 60 mérföld/órára (96 km/óra), és végsebessége eléri a 210 km/órát. A jármű 80 kWh kapacitású akkumulátorával 480 kilométert képes megtenni egy huzamban.

Ebből különösen a gyorsulási érték a szenzációs, hiszen ezzel a Daymak Spiritus így legyorsulja a Tesla Model S Plaid kivitelét – igaz, 149 ezer dolláros (kb. 46,4 millió Ft) árával drágább is annál. A csúcs-Tesla 129 900 dollárba kerül, 320 km/órával száguld, hatótávolsága 635 kilométer, de 1,99 másodperc kell neki a 0-60 mérföld/óra sprinthez.

Parkolás közben pénzt termel ez a jármű 2

Hiába nagy a nyomtáv, a karosszéria igen szűkösnek ígérkezik

A szénszálas karosszériával és automatikus vezérlésű Lambo-ajtókkal szerelt Spiritus Ultimate vezeték nélkül tölthető, a jármű alkalmas az autonóm közlekedésre, legizgalmasabb extrája pedig az a fedélzeti számítógép, amelyen kriptovaluta-bányász programot futtathat a tulajdonos. A kocsi parkolás közben Bitcoint és Dogecoint tud bányászni, az így megtermelt kriptovalutát pedig saját tárcájában tárolja, hogy abból fizesse ki az autópálya-díjakat, parkolási tarifákat vagy gyorséttermi fogyasztást, de akár a közületi számlákat vagy magának a Daymak Spiritus Ultimate-nek a törlesztő részletei is fizethetők innen – kvázi ingyen.

Parkolás közben pénzt termel ez a jármű 3

Ha azonban azt gondolnád, ez a Daymak Spiritus legfurcsább jellemzője, tévedsz. A gyártó cég ugyanis készít a járműből egy ultra olcsó alapverziót is, amelyet – kapaszkodj meg – 19 995 dollárért, azaz alig több mint 6 millió forintért elvihetsz. Ehhez persze nem jár szénszálas karosszéria (ezért a tömege 610 kilóra ugrik), sem összkerékhajtás. A közegellenállási együttható hétköznapibb, bár nem rossz 0,29, a motorteljesítmény pedig mezei 100 lóerő. A fapados jármű 6, 9 másodperc alatt gyorsul 96 km/órára, végsebessége 135 km/óra felett van, és csak egy 36 kilowattórás akkumulátor jut neki, amivel 290 kilométerenként meg kell állni tölteni. Megmarad viszont a szárnyas ajtó, a vezeték nélküli töltés és a kriptovaluta-bányász funkció.

Parkolás közben pénzt termel ez a jármű 4

A műszerfalon elhelyezett napelemek a segédrendszereket látják el energiával, a hajtóakkumulátorokat nem táplálják

A Daymak Spiritus még távolról sincs készen: egyes fotókon például hátrafelé nyílnak az oldalajtók, másokon előre, a műszerfalról pedig nem adtak ki fotót, csak vázlatos CAD-rajzot. A 2023-ra ütemezett piaci bevezetésig még van idő kidolgozni ezeket a bizonytalanságokat.