A Hyundai Motorsport két különálló hivatalos csapatot indít a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig akárcsak a korábbi években, ezúttal is az olasz BRC Racing Team által üzemeltetett formációnak lesz az egyik versenyzője a 2018-as bajnok Gabriele Tarquini mellett.

Van azonban új elem a felállásban, méghozzá az egyik legfontosabb: az autó. A Hyundai Motorsport az elmúlt három évben két bajnoki címet hozó i30 N TCR helyett a vadonatúj fejlesztésű Elantra N TCR-t veti be, ami talán azt is jelzi, hogy az új Elantra kapható lesz Európában. A Hyundai másik egységét Luca Engstler, illetve új igazolásként Jean-Karl Vernay alkotja majd.

Michelisz új autóval folytatja a WTCR-ben 1

“Tavaly lényegében az első tesztektől vezettem az Elantrát. Fejlesztőpilótaként vettem részt a projektben, így magamért is dolgozhattam” – árulta el Michelisz. “Az i30 N TCR rendkívül kifinomult autó volt, amelynél pilótaként sokkal jobbat nem lehet elképzelni a kanyarodást és a fékezést tekintve, de voltak területek, amelyeket lehetett csiszolni az Elantra fejlesztése során.”

“Összességében tettünk apró lépéseket, de nem ugrásszerűeket, hiszen az előző is egy nagyon magas szintű és a mai napig versenyképes konstrukció volt.”

A WTCR nyolc versenyhétvégéből álló 2021-es évadja június 3-5-én a Nürburgringen kezdődik Németországban. Hazánkba augusztus 21-22-én érkezik a mezőny, a Hungaroring lesz az utolsó európai helyszín.