Egy ideig Terrano néven forgalmazták Európában, aztán itt is Pathfinderként volt kapható, egy ideje viszont semmilyen formában nem elérhető mifelénk a Nissan nagy terepjárója.

Nincs információnk arról, hogy a most bemutatott, ötödik generációs modell visszatérne hozzánk, formavilága és fedélzeti technológiái mindenesetre igazodnak a Nissan globális irányzataihoz, így bizonyos, hogy nem lógna ki a sorból – legalábbis formailag, hiszen 5004 mm-es hosszúságával és 178 centis magasságával még az X-Trailt is jócskán beárnyékolja (469 cm, 170 cm).

Megújult a Nissan nagy szabadidőjárműve 2

Miközben persze hatalmas, próbál sikkes is lenni: ezért kapott V-alakú hűtőmaszkot, ezért LED-esek a fényszórói, és ezért kapott a modellszéria történetében elsőként kéttónusú fényezést. Ugyanakkor miközben modern, visszafelé is tekint: a szögletes hátfal és a három masszív, vízszintes ráccsal tagolt hűtőrács egyaránt a hőskort idézik. Szintén a harmincöt évvel ezelőtti ősre kacsint rá a skarlátvörös fényezés, míg az obszidián-zöld hatása olyan, mintha a dzsungel elevenedett volna meg előttünk.

Megújult a Nissan nagy szabadidőjárműve 3

Az észak-amerikai Pathfinderek 3,5 literes V6-os benzinmotort kapnak. Semmi hibrid, semmi hengerlekapcsolás, de van 284 lóerő, van egy 9 fokozatú automata sebességváltó, és főleg egy új, intelligens vezérlésű összkerékhajtás, amelyet összesen hét különböző üzemmódban használhatunk. Külön programot kapunk hóra, sárba, homokba és vontatáshoz. Apropó, vontatás: 2,67 tonna akasztható a Pathfinder mögé; a modell menetstabilizáló elektronikája megakadályozza a vontatmány csóválását.

Megújult a Nissan nagy szabadidőjárműve 4

Az utastér akár nyolcszemélyes, de kérhető 2+2+3 üléses kivitel is, a második sorban két különálló üléssel, közöttük konzollal.  A csomagtartó három üléssorral is tekintélyes méretű, 470 literes, és egészen 2280 literig bővíthető. A belső teret úgy méretezték, hogy az Amerikában szabványosnak számító méretű 122 x 244 cm-es deszkák könnyedén elférjenek az utastérben.

A zajszintet laminált szélvédővel, hatékonyabb ajtó- és padlószigeteléssel, valamint a motortér 60%-kal jobb szigetelésével csökkentették. Az első ülések kérhetők klimatizált kivitelben, a klímaberendezés lehet háromzónás.

Megújult a Nissan nagy szabadidőjárműve 5

Alapfelszerelés az okostelefon-integráció. Opcióként kérhető fedélzeti wifi, vezeték nélküli telefontöltő, 13 hangszórós Bose hifi, navigációs rendszer és panoráma kamera.

Újdonság a ProPilot Assist félautonóm mobilitási szolgáltatás, amely dugóban és autópályán tehermentesíti a sofőrt; fejlettebb kivitelei a navigációs rendszerrel kommunikálva előre lassítanak, ha kereszteződéshez közeledünk, és segítenek az autópályáról való lehajtásban.

Forrás: Nissan
Kapcsolódó címkék: Nissan Nissan Pathfinder Pathfinder