Idén novemberben először tankolták meg éttermi olajhulladékból és egyéb forrásokból származó, reciklát üzemanyaggal azt a hajót, amely Európán belüli kikötők között mozgat évente mintegy 125 ezer új autót. A Volkswagen-csoport megrendelésére üzembe állított öko-hajó már 2021 elején társat kap, így a két teherszállító évente negyedmillió Audit, Seatot, Skodát és Volkswagent mozgathat a cégcsoport németországi, írországi, spanyolországi és portugáliai állomásai között.

A 180 méteres hajók évente 50-szer fordulnak, egy-egy alkalommal legfeljebb 3500 autó fér el a fedélzeten. Ezt a tekintélyes tömeget a MAN 19 334 lóerős dízelmotorja mozgatja. A tankolást a hollandiai Vlissingen partjainál, egy holland ökoolaj-szolgáltató cég, a GoodFuels tartályhajójáról (fenti nagy képen) oldják meg.

A két hajó üzembe állításával a korábbi 60 ezer tonna helyett 9 ezer tonnára csökken a VW tengeri áruszállításának éves CO2-kibocsátása – ez 85% mínuszt jelent! Az sem mellékes, hogy a kén-oxidok kibocsátása szinte teljesen megszűnik.

Éttermi olajhulladék hajtja ezt a hajót 2

A VW-csoport nem most kezdte logisztikai szénlábnyomának csökkentését: az Európa, illetve Észak- és Latin-Amerika közötti útvonalakon LNG (cseppfolyós földgáz) üzemű hajók szállítják az autókat, míg a Németországon belüli vasúti szállítást fenntartható forrásból származó energiával oldják meg.

A VW-csoport 2050-re teljesen szénsemlegessé kívánja tenni tevékenységeit.

Forrás: Volkswagen, VW