Kettes szintű autonómia: hivatalosan így nevezi az autóipar a vezetőtámogatásnak azt a szintjét, amikor az autók már nem csak figyelmeztetnek a veszélyhelyzetekre, de bizonyos elemi szinten képesek bele is avatkozni a vezetésbe, hogy megelőzzék a bajt.

Mivel egyre több autó kínál ilyen technológiát, az EuroNCAP kidolgozott egy vadonatúj protokollt, amivel mérni tudja ezeknek a rendszereknek a működését. Három dolgot vizsgáltak: az egyik, hogy milyen hatékonyak ezek a rendszerek, a második, hogy mennyire könnyű együttműködni a részben önállóan  közlekedő autóval, a harmadik pedig, hogy mekkora biztonsági tartalékkal dolgoznak a technológiák.

a videó a hirdetés után indul

Az első magától értetődő: ide tartozik az adaptív tempomat hatékonysága, beleértve az esetleges táblafelismeréssel, navigációs rendszerrel kombinált, rugalmas sebességhatár-szabályozást; vagy hogy a sávelhagyást gátló rendszerek (ellenkormányzás, amint az autó átlépné a felfestést) továbbfejlesztésének számító, a járművet a sáv középvonalában tartó technológiák milyen finoman dolgoznak, és mennyire képesek megbirkózni a kanyarokkal, szinteltérésekkel.

A harmadik szempont sem kérdéses: mennyire hatékonyan reagál vészhelyzetben az autó (pl. megáll-e, ha gyalogos lép elé), mit csinál, ha a vezető nem reagál (pl. mert rosszul lett), illetve megfelelő időben képes-e riasztani a sofőrt, ha annak bármilyen okból vissza kell vennie az irányítást (mondjuk havazás miatt nem látható a felfestés, vagy koszosak lettek a kamerák lencséi).

Az igazán érdekes téma a második: az, hogy az autó mennyire pontosan és hatékonyan tájékoztatja a vezetőt, pontosan képes-e felmérni, ha a vezető nem figyel oda a vezetésre, illetve hogy a segédrendszerek a vezetővel együtt, vagy annak elképzeléseit felülírva dolgoznak-e – magyarul mennyire könnyű vagy nehéz a vezetőnek érvényesítenie saját akaratát, ha az nem egyezik az aktív vezetőtámogató rendszerével.

A tesztek első körében az alábbi eredmények születtek:

Kiváló (4-ből 4 pont)

A prémium kategória német képviselői ( a képre kattintva kiderül kik ezek) az elérhető legmagasabb pontszámot kapták, a műfaj jelenlegi legmagasabb szintjét képviselik.

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 1
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 2

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 6
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 7
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 8
Fotó megosztása:

Jó (4-ből 3 pont)

Mindössze egy vizsgált autó érte el ezt a minősítést, a Ford Kuga sikere bizonyítja, hogy tömegpiaci autón is létezhet kiváló vezetőtámogatás, még ha nem is olyan kifinomult, mint a felső kategóriában.)

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 9

Mérsékelt (4-ből 2 pont)

A Tesla Model 3 túlságosan agresszív beavatkozásával érdemelt ki elmarasztalást, a Volvo V60 pedig, amely annak idején az elsők között valósított meg ilyen rendszereket, azt példázza, hogy milyen gyorsan avulnak el manapság a megoldások, és hogy milyen fontos (volna) a technológia folyamatos, gyakori és alapos frissítése.

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 10
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 11

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 16
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 17
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 18
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 19
Fotó megosztása:

Kezdetleges (4-ből 1 pont)

Kisautók, nagy ígéretekkel: ma már viszonylag olcsón hozzájuthatunk félig önvezető technológiákhoz, ám ahogy a Renault Clio és a Peugeot 2008 példája mutatja, ezektől nem várhatunk el sokat.

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 20
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 21

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata

Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 24
Kiábrándító eredményeket hozott az Euro NCAP legújabb vizsgálata 25
Fotó megosztása: