Az angliai Hampton Court kastélyban tartotta legutóbbi árverését a Gooding & Co. aukciósház. Az esemény fő attrakciója három Bugatti volt.

Bugatti Type 35C Grand Prix (1928)

Minden idők egyik legsikeresebb versenyautója 1924 és 1930 között több mint kétezer futamgyőzelmet könyvelhetett el, köztük a (nem hivatalos) világbajnoki címet, illetve öt egymás utáni Targa Florio-elsőséget.

Az árverésre kínált példány részt vett az 1928-as Targa Florión, és az elmúlt 92 évben mindössze három tulajdonosa volt. 2,0 literes, soros nyolchengeres (!) motorját egy porlasztó táplálta, levegőt Roots kompresszoron keresztül vett, így legnagyobb teljesítménye elérte a 125 lóerőt. A váltó négyfokozatú, a tengelyek merevek és laprugósak, a fék bovdenes, viszont legalább mind a négy kerékre hat.

Bugatti Type 59 Sports (1934)

Két Grand Prix-n is első lett ez az ‘57248’-as alvázszámú autó; René Dreyfus Belgiumban, majd Jean-Pierre Wimille Algériában nyert vele az 1934-es szezonban. Az autó ezt követően III. Lipót belga király tulajdonába került, ő rendelte el, hogy fessék feketére; a sárga sáv a hivatalos belga versenyszínt idézi.

A 3,3 literes, soros nyolchengeres motor két karburátort és egy kompresszort kapott, legnagyobb teljesítménye 250 lóerő. Négyfokozatú váltó, mechanikus dobfékek mind a két tengelyen – ez volt annak idején a csúcstechnológia.

Bugatti Type 57S Atalante (1937)

A Type 57S Atalante kétüléses kupé karosszériáját maga Jean Bugatti tervezte, és a gyári műhely (Carrosorie Bugatti) építette. Az Atalante nem tévesztendő össze a legendás Atlantickal: előbbinek nincs hátuszonya, sem két részből álló szélvédője. Az Atlantic leegyszerűsített utódjának számító Atalantéból mindössze tizenhét darab készült, ebből négy a gyári múzeumban lakik.

3,3 literes, soros nyolchengeres motorja Stromberg karburátort és Marshall kompresszort kapott, teljesítménye elérte a 220 lóerőt. A váltó négyfokozatú, a négy dobféket kábel működtette.

Laikusként azt tippelnénk, az Atalanta hozta a legtöbb pénzt az árverésen, de nem így volt, ez a dicsőség  a Type 59 Sports versenyautót illette, ami felfoghatatlan 9 535 000 angol fontért (3,77 milliárd Ft) talált gazdára.

Az Atalanta „csupán” 7 855 000 fontot (3,1 milliárd Ft) hozott, míg a Type 35C Grand Prix ára leütéskor 3 935 000 fonton (1,55 milliárd Ft) állt. Bugattiért soha nem fizettek még ennyi pénzt árverésen – mármint 1,5 milliárd forintot sem, de 3,1-et, és pláne 3,8-at meg végképp nem. Új világrekord született tehát, méghozzá három.

És még mielőtt azt gondolnád, hogy három üzemképtelen ócskaságért adtak ki közel 8,5 milliárd forintot, nézd meg az alábbi videót, amin az aukció főszereplői láthatók.

Forrás: Gooding & Co
Kapcsolódó címkék: árverés aukció Bugatti