2019 tavaszán egymillió, fél évre rá már kétmillió, most pedig, újabb hat hónappal később már ötmillió kilométernél tart a a világ legnagyobb emissziómentes fuvarmegosztó szolgáltatásának, a jelenleg  hat német városban (Berlin, München, Lipcse, Drezda, Düsseldorf és Kiel) üzemelő CleverShuttle-nak a Toyota Mirai-flottája.

A cég autói az évek során közel 3,9 millió utast szállítottak a cég több mint 20,6 millió kilométeren, károsanyag-kibocsátás nélkül, és eközben kevés híján 3,1 millió kilogramm szén-dioxidtól kímélték meg a légkört.

Az eleinte akkumulátoros villanyautókat használó szolgáltató folyamatosan bővítette hidrogén üzemanyagcellás autóparkját, jelenleg 45 darab Mirai teljesít szolgálatot a cégnél.

A világ legtöbbet használt hidrogén üzemanyagcellás flottája számára nem csak a károsanyag-kibocsátás, de a meghibásodás is ismeretlen: állítólag egyetlen alkalommal sem romlott el a technológia, pedig az autók jelentős része már több mint 200 000 kilométert tett meg. Sajnos sem a CleverShuttle, sem a Toyota Deutschland nem részletezte, hogy pontosan mi nem romlott el, és mennyire. Feltételezzük, arra gondoltak, hogy a hidrogén üzemanyagcellára és villanymotorra épülő hajtáslánc mindvégig működésképes maradt – ami persze a lényeg.

Ötmillió kilométer műszaki hiba nélkül? 2