Egy tervezett offroad-márkakupa dögös és ütőképes versenyautója lett volna a 300 lóerős 3.5 V6-os középmotorral megálmodott Zarooq Motors SandRacer 500GT. A projektből végül nem lett semmi, ám a Zarooq Motors egykori főnöke, Bruno Lafitte életben szeretné tartani a koncepciót.

Cége, a Lafitte Supercars ezért folyamatosan csiszolgatta a SandRacert, hogy aztán most Laffite G-Tec X-Road néven bemutassa, mint (majdnem) hétköznapi közlekedésre szánt autót.

A névben említett G-Tec annak a Philippe Gautheronnak a cége, aki több mint 20 éves motorsport-mérnöki múlttal és saját versenycsapattal rendelkezik, és aki közreműködött a fejlesztésben.

Az autó utastere a maga tenyérbe mászó módján stílusos, a kifinomult 3.5 V6-os motor helyébe egy böszme 6.2 V8-as blokk került, a teljesítmény 405 lóerőre nőtt, de kompresszorral akár 700 is elérhető.

Örömjárgány készül a terep-versenyautóból 2

Váltóból hatfokozatú automata vagy ötös szekvenciális kérhető, csak a hátsó kerekek hajtottak. Az autó nem egészen 1300 kilót nyom, végsebessége 230 km/óra.

Az autó nem lesz olcsó: a belépő modellért 465 ezer dollárt (140 millió Ft) kérnek el, később lesz egy villanymotoros verzió is, 545 ezer dollárért (165 millió Ft).

Örömjárgány készül a terep-versenyautóból 3