Egy első, egy nyolcadik és egy ötödik hely: ezekkel az eredményekkel szerezte meg Michelisz Norbert a túraautó-világkupa maláj hétvégéjén a végső, 120 cm magas trófeát. A Hyundai magyar versenyzőjének szerencséből és balszerencséből egyaránt kijutott, technikai hiba is sújtotta, de végül a ponttáblázat élén az ő neve áll 2019 végén.

“Hihetetlen hullámvasút volt ez a mai nap, annyi minden történt. Olyan jól kezdődött az első futammal, és aztán kicsit döcögve folytatódott, és a harmadik futam előtt nem sok pénzzel fogadtam volna arra, hogy egyáltalán el tudok rajtolni” – utalt motorhibájára Michelisz Sepangban. Szerinte az autó háromhengerezett, de a döcögős indulás ellenére sikerült teljesíteni a versenyt.

“Valamit bütyköltek a srácok a harmadik futam előtt, és hellyel-közzel ment, tényleg beleadtam mindent, próbálkoztam, de éreztem, hogy lassabb vagyok, mint az első három, egyszerűen nem tudtam követni őket. Felesleges most ezen gondolkodni, hihetetlenül boldog vagyok és hihetetlenül köszönöm azt a sok támogatást és lelki pluszt, amit a szurkolóktól kapok, úgyhogy ez valamennyire az egész magyar autósporté és a sok szurkolóé is. Köszönöm szépen a sok támogatást” – nyilatkozta az Indexnek Norbi.

“Nagy megkönnyebbülés a hosszú szezon után, nem tudom, mit mondjak. Nehezen indult az idényünk, de második fele kárpótolt minket, nyertünk több futamot és megnyertem a bajnokságot is, amiben már pár éve nagyon bíztam. Nehéz leírni az érzéseket, amik rajtam uralkodnak most, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy hatalmas köszönet jár a családomnak, a csapatomnak és minden magyarnak, aki nekem szurkolt lassan több mint 10 éve” – mondta a sporttörténelmet író versenyző.

Forrás: Fotó: WTCR, Index