Jánosháza felől tartott Kamond irányába egy Volkswagen kisbusz csütörtök délután, amikor a kertai elágazónál az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére eléje hajtott egy Mitsubishi – írta a 112press.hu.
A VW nekiütközött a balra kanyarodó autónak, majd mindkét jármű lesodródott az útról. A balesetet okozó Mitsubishi sofőrje nem sérült meg a balesetben.
A Volkswagenben hat ember sérült meg, amiben nagy szerepet játszott, hogy senki nem használta a biztonsági övét. A fejelésnyomok jól látszanak a szélvédőn.
Az egyik 16 éves utas aludt a baleset pillanatában, ő életveszélyes sérüléseket szenvedett, a helikopter a szombathelyi kórházba szállította. Állapota válságos. A sofőr súlyosan megsérült, amikor mellkasával összetörte a kormányt, fejével pedig kitörte a szélvédőt.
A VW hátsó üléssora kitörött, de a középső üléssor sem maradt a helyén. A jármű rossz műszaki állapota szintén hozzájárulhatott a sérülésekhez.
A baleset helyszínére Veszprém és Vas megyei mentőegységek érkeztek, a járművek áramtalanításában és a roncs úttestről levontatásában celldömölki, egyházashetyei és kamondi tűzoltók segédkeztek.