Nagy a bizonytalanság a Toyota sportautó-részlege körül. A Supra már kész, de a többi lehetőséget egyelőre homály fedi. Elvileg lesz majd egy ezer lóerős hibrid szupersportkocsi, a GR Super Sports. Szó volt arról, hogy visszahozzák az MR2-est. És arról is szó volt már, hogy beszántják a GT86-ost.

Minden eddiginél pöpecebb örömautót épít a Toyota 1

Toyota GR Super Sports Concept (2018)

Most úgy tűnik, ez mégsem fog megtörténni: Tada Tecuja projektvezető főmérnök szerint ugyanis már összeállt a második generációs modellért felelős csapat. Ez persze nem jelenti azt feltétlenül, hogy meg is épül az autó, annyit viszont biztosan jelent, hogy aktívan és komolyan mérlegelik a lehetőséget.

Azt is elárulta a műszaki szakember, hogy az új modellt, ha valóban elkészül, igen magas mércék szerint fogják fejleszteni: élvezetesebb vezethetőséget kell nyújtania még a Supránál is.

Minden eddiginél pöpecebb örömautót épít a Toyota 2

Toyota S-FR tanulmányautó (2015)

Az első GT86 a Subaruval közösen készült, módosított Impreza padlóra. Az új modellről viszont fogalmunk sincs: lehet, hogy marad a Subaru bázis, nagyobb, 2,4 literes motorral. Elképzelhető, hogy saját hátsókerék-(TNGA-K) hajtású padlólemezét fogja használni a Toyota – ez ellen szól, hogy nagyméretű platformról van szó, de hát végül is modulárisan alakítható, majd legfeljebb kivágnak belőle egy darabot. A legmegdöbbentőbb elképzelés, hogy a Mazdával közösen, annak új hátsókerék-hajtású platformjára húznák fel az autót.

Minden eddiginél pöpecebb örömautót épít a Toyota 3

Toyota 86 Shooting Brake Concept 2016-ból. Bárcsak megépítenék…

Nyitóképünkön a 2017-es Toyota GR HV Sports tanulmányautó

Forrás: Smarter Media
Kapcsolódó címkék: GT86 Toyota Toyota GT86