A Bors szerint a balesetet okozó autóban ülő fiatalok pizzázásból tartottak Mohács felé. A sofőr előzni akart, de későn vette észre, hogy jönnek szemből, ezért vissza kellett sorolnia a sávjába.

Így lökte meg az előtte haladó autót, ami így az árokba, majd egy fának hajtott. Az egyik fiatal nyilatkozott úgy, hogy 140-nel száguldottak az úton. Az áldozat az anyósülésen ült, az autó teljesen összeroncsolódott.

A nőnek négy gyereke volt, a lap szerint a mohácsi kórház szülészetén dolgozott ápolónőként. Szomszédja azt mondta, a család nyáron költözött haza Angliából.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.