Az egyik legnagyobb – szabadalmakra szakosodott – jogi szervezet, a Harrity Patent Analytics összeállított az USA 300 leginnovatívabb vállalatának listáját. A háromszázas rangsorban mindössze tizenegy autógyártó szerepel.

Az abszolút és relatív sorrendnél sokkal többet elmond az autóiparról és az egyes vállalatokról, hogy milyen területeken jegyeztették be a legtöbb szabadalmat.

Az idén először kiadott, 1200 oldalas tanulmányból kiderül, hogy a Patent 300 listán szereplő vállalatok által bejegyeztetett innovációk 68,5 százaléka az elektromos, szoftver- vagy számítógépes technológiák kategóriájába tartozott. 19 százalékuk volt mechanikus jellegű, 9,1 százalékuk vegyi, 3,4 százalékuk pedig biológiai technológiát védetett le. A listán szereplő 300 vállalat közül 122 jegyeztetett be félvezetőkhöz vagy adattároláshoz kapcsolódó szabadalmakat.

A hagyományosan mechanikus jellegű autóiparban az utóbbi években egyre inkább eltolódik a hangsúly a kényelmi és biztonsági szolgáltatások, az elektronikai megoldások irányába.

A Patent 300 szereplői között a Toyota nevéhez fűződik a legtöbb szabadalmi bejegyzés a számítógépes járművezérlés és navigáció, a rádióhullámos, optikai és hanghullámos kommunikáció (384 szabadalom), valamint a hidrogén-üzemanyagcellák, az akkumulátorok, a napelemek és az elektrokémia (273 bejegyzés) terén.

A Ford vezet a felszíni szállítás és közlekedés, a statikus szerkezetek és bútorok (nyilván utasbelsők) terén, második a jármű riasztóberendezések fejlesztésében. A Hyundai az anyagmozgatás terén (255 bejegyzés) az abszolút leginnovatívabb a 300 vállalat közül – a Fordot és a Hyundait ezeken a területeken egyébként a Toyota követi másodikként.

A Patent 300 lista első 30 szereplője

Vállalat

USA szabadalmi

bejegyzések száma

1. IBM 9111
2. Samsung 8023
3. Canon 3581
4. Intel 3420
5. GE 2611
6.     Toyota 2554
7. Taiwan Semiconductor 2491
8. LG Electronics 2485
9. Alphabet 2459
10. Microsoft 2386
11. Qualcomm 2380
12. Apple 2176
13. United Technologies 2166
14. Sony 2159
15. Ford 2149
16. Amazon 2123
17. Dell 2103
18. Huawei 2101
19. Panasonic 1890
20. Toshiba 1673
21. Boe Technology Group 1643
22. Hyundai Motor 1539
23. Siemens 1430
24. Ericsson 1375
25. Philips 1321
26. Medtronic 1312
27. Hitachi 1306
28. Robert Bosch 1296
29. Fujitsu 1295
30. Seiko Epson 1287