A német rendszámú BMW vezetője elaludt a volánnál, az autója nagy sebességgel tért át a szemközti sávba – írta a 112press. A Renault kisbusz vezetője bravúrosan kerülte el a frontális ütközést, a mögötte érkező Volkswagen vezetőjének viszont már esélye sem volt félrehúzódni az irányítatlanul haladó gépkocsi elől.

Egy ijedt kiáltást követően a fedélzeti kamerás Renault kisbusz vezetője a padka széléig kormányozta utánfutós járművét, majd azonnal visszatért a 84-es számú főútra, miután a BMW mind a négy kerekével áttért az ő sávjukba. A kisbusz utasainak reakcióiból kiderül, tisztában voltak azzal, hogy életveszélyben voltak.

Elsőként arra gondoltak, hogy a BMW vezetője rosszul lett a volánnál, a sofőr pedig tényszerűen megállapította, hogy a szembejövő eltalálta az utánfutójukat. Ezután mindannyian kiszálltak, hogy megnézzék, mi történt. Ekkor szembesültek azzal, hogy a BMW frontálisan ütközött a mögöttük haladó Volkswagennel.

A BMW német vezetője és hölgy utasa súlyosan megsérült, a sofőr nem használta a biztonsági övét, és fejjel törte be a szélvédőt. Az elsődleges hírekkel ellentétben súlyosan megsérült a Volkswagen magyar vezetője is, akinek az autójában nem nyílt ki a vezetőoldali légzsák, mivel azt korábban kiszerelhették belőle.