Többnyire benzinfaló, füstölő, üvöltő szörnyetegeknek szeretjük látni az amerikai izomautókból épített dragstereket, melyek pillanatok alatt átvillannak a negyedmérföldes pályán. Az új idők szele azonban mást hoz, amit jól mutat az is, hogy a Tesla Model S legizmosabb változata az eddig csodált versenyautókat szorongatja. Igaz, két kemény menet között órákig kell töltögetni. Szerenécsre a Dodge Challenger Demon megmutatta, hogy van még potenciál az ősöreg benzinesekben is. A Las Vegas-i SEMA Show-ra a Chevrolet is egy gyorsulási versenyekre felkészített COPO Camaro-vak készült. De ők merőben más irányt választottak.

A Chevrolet villanyos hajtást pakolt bele az izomautóba. A teljesítmény 700 lóerő és 815 Nm nyomaték, mely természetesen azonnal rendelkezésre áll, így nem okoz gondot elfüstölni a hátsó gumikat. Ezt ráadásul minden eddiginél csendesebben teszi.

BorgWarner HVH 250-150 elektromotorok kerültek bele és az igazi COPO Camarao erőstett hátsó tengelyét használták. Az akksicsomag új fejlesztésű 800 voltos és négy darab egyenként kb 80 kilogrammot nyomó, 200 voltos egységből áll, így könnyű elhelyezni az optimális súlyelosztás kedvéért.

Hivatalos eredményt még nem közöltek, de a Chevroletnél az a pletyka járja, hogy 9 másodperc körül futja a negyed mérföldet.