Az autót egy akkor már nyolcadik hónapban lévő terhes nő vezette. Mellette ült a férje, a hátsó ülésen pedig a szülei, köztük pedig az egyéves gyermeke.

A nő Rajka közelében, a záróvonal ellenére előzni kezdett egy előtte haladó buszt, melyen 57 ember utazott. Az előzés közben a nő észrevette, hogy szemből egy teherautó jön, ezért egy hirtelen kormánymozdulattal próbált visszatérni a saját forgalmi sávjába, az autóbusz elé.

Az autó hátsó része azonban nekiütközött a busz elejének. Az ütközéstől az autó a tetejére borult, és azon többször átfordult, majd az út melletti füves területen állt meg. A pörgéstől kiestek az autóból a hátsó ülésen utazók: a nő szülei, akik biztonsági övüket nem használták, valamint a vádlott egyéves gyermeke, aki be volt csatolva.

A nő szülei a helyszínen életüket vesztették, az egyéves gyerek súlyos, csonttöréses sérüléseket, tüdőzúzódást szenvedett. A férj kisebb sérüléssel megúszta a balesetet. A nőnek zúzódott a koponyája, több csontja eltört, belső sérülései lettek, emiatt a helyszínen – császármetszéssel – világra hozta a gyermekét.

Az asszony ellen most emeltek vádat, a távollétében fogják tárgyalni az ügyét.

Forrás: MTI