Másfél évvel ezelőtt hallhattunk először konkrétumokat a Project One hipersportkocsiról: a Mercedes F1-es technológiát (konkrétan Lewis Hamilton 2015-ös hajtásláncát) alkalmazó fenevad négy villanymotorral (ebből egy a turbót forgatja, egy a főtengelynek segít, kettő pedig az első kerekeket hajtja meg) ér el 1000 lóerős teljesítményt, így az eredeti tervek szerint mindössze 275 példányban készülő autó 1,3 tonnás tömege ellenére meglehetősen fickósan fog mozogni.

Sőt, már mozog is, hiszen a Mercedes megkezdte a prototípus menetdinamikai tesztjeit – egyelőre nem közúton, hanem zárt pályán, valahol Angliában. A szériamodell bemutatkozására jövőre számítunk, az AMG 2020-ra szeretné legyártani az összes autót.