Hamarosan megérkezik a hetedik generációs 3-as sorozat, a BMW egyik legsikeresebb modelljének utódja és ebből az alkalomból ledobtak pár gyári kémfotót a müncheniek és néhány apró információmorzsát is elhintettek mellé. Javában köröznek a Nürburgringen az egyik legerősebb modellel, az M340i-vel, mely az M Performance modellcsaládba lép elő. Amerikai piacon a 380 lovas sorhatos motorral szerelt verzió megvásárolható lesz hátsókerék-hajtással és xDrive összkerék-hajtással is. Európába azonban valószínűleg csak az utóbbit szállítják majd.

A külső követi a ma megszokott BMW-s vonalat, ám az első lámpák Derrick jellegű vonalvezetését megörökli az E46-osról. A motorpalettán javarészt négyhengeres turbómotorok szerepelnek majd, csupán a csúcsmodellekbe kerülnek 3 literes, sorhatosok. 48 voltos hibrid rendszer kerül a G20-as kódjelű 3-asokba. A hibrid modell nagyobb elektromos hatótávval bír majd és teljesen villanyos prototípusok is futnak már az utakon. Négyajtós limuzin és Touring kivitelben érhető majd el a 3-as sorozat, a ferdehátú GT utód nélkül marad.