A mókás nevű Yetit váltotta a Skoda SUV kínálatában a Karoq, melynek közeli rokona a Seat Ateca. Míg spanyol testvére erős motort és jelentősen eltérő külsőt kapott a Cupától, addig a csehek óvatosabban sportosították a szabadidő-autót. Pár napja jelent meg a terepesebb változat kevesebb színre fújt elemmel, több fém dekorral, most pedig itt van a Sportline felszereltség, mely – ahogyan a neve is mutatja – a Karoq dinamikusabb oldalát szeretné kidomborítani.

Ehhez a hangulathoz szürke tükörházak, 18-as vagy 19 colos felnik és persze a rendelhető piros szín tesz hozzá igazán. A beltérben a fekete az uralkodó színvilág padlótól plafonig, de a kormány bőrözése perforált és a karima alja is lapított. A vezető és az első utas sportüléseket kap, a kabinban hangulatvilágítás is akad.

A motorválaszték megegyezik a Scout változatéval. Kétféle benzinmotor választható majd a Sportline-hoz, az egyik a már megszokott 150 lovas 1,5 literes TSI, a másik új a Karoq-ban, a 2 literes TSI 190 lóerővel. A 2 literes TDI azonban választható 150 és 190 lóerővel is. Váltóból 6 gangos kézit vagy 7 sebességes DSG-t választhatnak a Karoq Sportline-hoz. Megjelent továbbá a teljesen digitális műszerfal is az extrák között.

Sportcipőt húztak a Skoda szabadidő-autójára 2