A JATO Dynamics piackutató és elemző szervezet 1984 óta látja el pontos adatokkal és precíz értékelésekkel Európa és a világ autóipari szereplőit. 2017-es európai értékesítési statisztikáikból érdekes következtetéseket vonhatunk le az egyes üzemanyagfajták népszerűségét illetően.

A jelentés nem köntörfalaz: már a címében borzalmas évként (annus horribilis) emlegeti 2017-et – ami a dízelüzemű autók eladásait illeti. Utoljára a legsúlyosabb recesszió idején, 2013-ban adtak el ilyen kevés dízelt, ám még drámaibb a helyzet, ha a piaci részesedést vesszük figyelembe.

Utoljára 2003-ban (akkor 43,6, tavaly 43,8 százalék) volt hasonlóan alacsony a dízelek részaránya – a 2017-es részesedés 11,2 százalékponttal marad el a 2011-ben tapasztalt csúcstól. 26 európai piac közül egyetlenegyben, Lettországban nem csökkent a dízelek piaci részesedése, ám itt is eleve alacsony, 43,2 százalékkal számolhattak.

A dízelektől elforduló, a magas benzinárak miatt aggódó autósok a tisztán elektromos meghajtásnál kedvezőbb, életszerűbb lehetőségnek tekintik a hibrideket. Ezek forgalma 52,2 százalékkal emelkedett, és az alternatív üzemanyagú gépkocsik eladásainak csaknem 61 százalékát tették ki. A fennmaradó piacrészen többé-kevésbé azonos arányban osztoztak a hálózatról tölthető hibridek (20%) és az akkumulátoros elektromos gépkocsik (18%).