Megdőlt az autópálya-építés kilométerenkénti árának országos rekordja – derül ki a Hír Tv beszámolójából.

A K-monitor pályázatfigyelő hívta fel a figyelmet arra, hogy az M30-as Miskolc és Tornyosnémeti közötti, alig több mint 22 kilométeres szakaszára kiírt közbeszerzést 179 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a Strabag, a francia Colas és a Duna Aszfalt. Gyors számolás és már ki is derül, hogy így csaknem kilencmilliárd forintért készül majd el egy kilométer.

Mint a tévé beszámolt róla az első szakaszt a Strabag a becsült árnál hárommilliárdért többért, azaz 39,9 milliárd forintért vállalta, míg a második részért a Colas kilencmilliárdért kap többet a becsültnél, így 75,4 milliárdot fizetnek érte. A harmadik útszakasz kivitelezését a Duna Aszfalt nyerte a Hódút Kft.-vel közösen, szintén kilencmilliárddal drágábban, mint azt tervezték, így az 64 milliárd forintba kerül. A közbeszerzés kiírója a NIF Zrt. volt, az építés finanszírozásához EU-támogatást is felhasználnak.

A héten adták át az M30-as Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakaszát, így a magyar oldalról érkező autósok közvetlenül az R4-es autópályán haladhatnak tovább Kassa felé. Az M30 Tornyosnémeti-országhatár szakasz átadásával a két éve elkészült szlovák oldali gyorsforgalmi út kerülő nélkül kapcsolódik be a 3. sz. főútba.