Tagadhatatlan, hogy Steve McQueen 1968-as filmje nagyban hozzátett a Ford Mustang eleve erős kultuszához. A Bullitt legendáját azóta többször is meglovagolta már a gyár; ezúttal a film ötvenedik évfordulója adott apropót a limitált széria elkészítéséhez.

A Mustang Bullitt a GT 5,0 literes V8-as motorjának feljavított változatát kapta meg. A teljesítmény „legalább 475 lóerő”, a forgatónyomaték eléri az 570 Nm-t. A GT-nél alkalmazott szabványos sebességkorlátozást eltörölték, így az autó akár 262 km/órával is roboghat.

Az eredeti Bullitt-féle Mustang fényezését idéző sötétzöld festés és a visszafogott krómdíszítés mellett az utastérben megmaradtak a modern részletek; a műszerfal digitális, az üléseket a Recaro szállítja (felárért). A kárpitozást zöld cérnával varrták.

A slusszpoén, hogy (állítólag véletlenül) pont most került elő a filmben használt két kocsiból az egyik: míg a kaszkadőrök által használt Mustang holléte ismert volt, az a kupé, amelyet McQueen vezetett a forgatáson, évtizedekre eltűnt. Most viszont, hogy megvan, együtt mutatta be az új Bullitt Mustangot és a régi, eredeti járgányt a Ford.

Forrás: Ford