Kicsit átalakítja modellpalettáját a BMW, ami miatt nemcsak az alsóbb régiókban, hanem a csúcsmodellek között is felbukkannak majd újdonságok. Ennek az egyik első fecskéje lesz a 6-os szerepét kicsit magasabb pozícióban betöltő 8-as sorozat. Különösen nagy várakozás övezi a típust, hiszen a rajongók által is annyira kedvelt 850-es 20 év után tér vissza a bajorok palettájára.

A beharangozó koncepciót már láthattuk 2017 májusában, a szériaváltozatról azonban eddig nem készült kép. Természetesen valamilyen sebtében készült, telefonos kémfotóról van szó, de a lényeg kiválóan látszik rajta. A feltehetően M Sport csomaggal szerelt fehér 850i xDrive-on megfigyelhető, hogy sokat finomodott a frontrész kialakítása, sokkal kevésbé agresszív és döntött, a LED-es lámpák is nagyobbak. Ugyanez elmondható a hátsóra is, ahol vízszintesen elterülő lámpákat és szögletes kipufogókat találunk.

Több típusjelzést is levédett a BMW, így a 340 lóerős, sorhatos biturbó motorral (840) szerelt modelltől a V8-as benzinesen át egészen a V12-es csúcsmodellig (860) terjed a skála. Nem mellesleg a Motorsport részleg is elkészíti a bitang változatot M8 név alatt. A képeken a 850i xDrive látható, melyet az őssel ellentétben már nem 12 hengeres motorral, hanem 4,4 literes biturbó V8-assal szerelnek, de a 455 lóerős teljesítmény némileg kárpótol az elveszített hengerekért. Alább összehasonlításképp a koncepció: