Jeremy Clarkson szerint nem éppen a legkomfortosabb autó, különösen a kiszállás macerás, ha egy szűkebb parkolóhelyet fogunk ki, de mindez cseppet sem érdekes, ha egy Ford GT-ről van szó. Elvégre a sportautózáshoz hozzátartozik a kompromisszum is.

Bár már kapható az új GT, sőt valaki már túl is adott rajta, amit nem nézett jó szemmel a Ford, de a legtöbbeknek nem sikerült megbarátkoznia a V6-os turbómotor gondolatával. Nekik lehet megoldás ez a kiváló állapotú, 2006-os évjáratú Ford GT, melyben csupán 15 kilométer van, tehát jóformán új autóról van szó.

Igazi időkapszula az amerikai sportkocsi, alapos dokumentáció, minden apró papír megvan hozzá és az üléseket is a gyári fólia védi. Minden bizonnyal az eladás után sem fognak szaporodni benne a kilométerek, hiszen ezek az autók javarészt megmaradnak gyűjtői darabnak, melyeket időről időre aukciókon forgatnak meg folyamatosan növekvő árakon. A kék csíkkal díszített fehér példányért bő 90 millió forintnak megfelelő összeget is fizethet majd új tulajdonosa.

A 2004 és 2006 között gyártott Ford GT-ből mindössze alig több mint 4000 darab készült. A kétszemélyes utastér mögött egy 5,4 literes, kompresszoros V8-as motor dolgozik, melynek teljesítménye 6500-as fordulatnál 550 lóerő, maximális nyomatéka pedig 3750-től 678 Nm. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre nagyjából 3,5 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 330 km/óra. Mivel amerikai autóról van szó, természetesen azt is megadták, hogy a negyed mérföldes távot 11,8 másodperc alatt futja le.