Az idei év egyik nagy híre volt – már azoknak, akiket foglalkoztat a kérdés –, hogy egy szlovák vállalkozás bemutatta piacérett, beárazott, 2020-tól szabadon megvásárolható repülő autóját. A kétéltű automobil gondolata nem új keletű, de azok, akik belefogtak, eddig mindig falba ütköztek: a műszaki nehézségektől a forgalomszervezési buktatókon át a jogi akadályokig minden a levegőben is közlekedni képes gépkocsi ellen szól.

Minden, kivéve persze azt, hogy hatalmas, lelkesítő, mérnököt próbáló kihívás. Alighanem ez, a szokásosnál összetettebb műszaki feladat agyat tornáztató, gondolkodást fejlesztő jellege késztette arra a Toyotát, hogy 40 millió jennel beálljon egy Cartivator elnevezésű, független projekt mögé. A fiatal kutatókból álló startup vállalkozás legvégső álma, hogy a 2020-as tokiói olimpián az ő repülő szerkezetük vihesse a lángot a stadionba.

A SkyDrive névre keresztelt aeromobil a műfaj eddig legkisebb képviselője, ráadásul a megfogalmazott menetjellemzők is józan ítélőképességről tanúskodnak: tervezői szerint mindössze 100 km/órával haladna, és legfeljebb 10 méter magasba emelkedne – azaz egy négyemeletes ház felső szintjére már nem érne fel.

A repülőgép helyett inkább a helikopter (pontosabban a manapság egyre gyakoribb, többrotoros drónok) működési elvét követő Cartivator persze lehet, hogy még így sem fog megvalósulni. A Toyota szerint azonban semmiképp nem kidobott pénz az, amit akár a technológia, akár a fiatal mérnökök fejlesztésére fordítanak – a cég a következő 12 hónap során 2600 milliárd forintnak megfelelő beruházással segíti elő saját belső fejlesztőmunkáját, de számos külső projektet is támogatnak, amelyek egy része óhatatlanul zsákutcának fog bizonyulni.

Ez azonban nem baj: ahogy Ucsijamada Takesi, a Toyota elnöke fogalmazott: „Nem várhatjuk el, hogy bekövetkezzen a fejlődés, ha hátradőlünk, és csupán akkor nyúlunk a zsebünkbe, amikor egy technológia már készen áll a bevezetésre”